milyen jó is lenne
ha fájna az elvesztésed
mert az azt jelentené,
hogy legalább egy kis időre,
de az enyém voltál, Kedves.
***
táncolnék veled
félénk holdfény
sóhajában,
letörölném könnyeit
fiókba zárt
álmaidnak,
simogatnám szíved
elfelejtett parkok
rejtekében,
mosolyt ültetnék
pillantásodba
minden éjjel,
lopnék csókot
ajkadról
fagyban s tűzben,
fognám kezed
hűtlen lelkek
útvesztőjében,
sírnék halált
minden szomorú
emlékednek,
s nevetnék éltet
minden új
ölelésedben,
rajzolnék végtelen
örömöt lapjára
véges életünknek,
hinném kettőnk
helyett is:
igenis érdemes…
csónakjában
a reménynek
ringatnálak kedvesen,
sugarában napnak
szárítanám
félelmeidet,
csendet hallgatva
suttognám:
szeretlek
s hallgatva csendet
suttogom:
szeretlek.
***
Már akkor el kellett volna kezdenem
nem szeretnem téged,
mikor még nem is ismertelek.
Így most újra kivirágzott szívem,
hogy aztán elhervadjon örökre.
Tudod, a szívnek nincs kilenc élete,
de ha lenne, a szerelem akkor is hármasával
vinné el.
Túl sokszor ültettem újra a virágokat,
és… na jó,
csak néhányszor, de van, hogy
már a néha is túl sok.
A föld feketéje már
így is belém gyógyult,
szívem repedései közt
szökik el az idő.
S ha nem teszed (és nem teszed),
ha nem öntözöl, nem szeretsz,
a virágokkal együtt engem
is el kell temetned.
És ezért
még csak nem is
haragudhatok majd rád.
És ez a legfájóbb
szomorú(igaz)ság.
***
a lelkem halkan, mint a holtak,
a semmi dallamain megül,
s vár,
hátha függöny mögül,
mint kis kíváncsi,
előbújsz,
s magadhoz ölelsz, miközben
fülembe suttogsz egy
verset,
vagy csak
néhány sort,
hogy:
szeretnék…
veled
eső áztatta utcán táncolni,
míg az ég boldog nevetésünk
hallatán újra ki nem derül,
szeretnék…
veled
egy ágyban álmodni,
s a hajnalt az illatoddal,
testedbe veszve köszönteni,
szeretnék…
veled
mert a világ
folyton forgó kerekében
mindannyian hibás alkatrészek
vagyunk, kell valaki,
akivel együtt
tökéletesek lehetünk,
tán hallanánk,
mint simul ki a csend
vörös arca,
s lelkem
hogyan száll egy ismerős
dallamra,
mit két, helyére került
fogaskerék
hangja ad.
Az utolsó vers a kedvencem. :) "Eső áztatta utcán táncolni", hmmm... Tele van olyan elemekkel, amik giccsesnek hatnának egy filmben, itt mégis azon van a hangsúly, hogy mindezt "együtt". Úgy pedig egész más... Kb. az egészet kiidézhetném, annyira sok szívemnek kedves sor szerepel benne. Van egy nagyon vékony határ a túl rózsaszín és a már-már szívfájdítóan tökéletes szerelem között, amit elég nehéz belőni. Neked mégis sikerült. :) Nem hat túlzónak, unalmasnak, sokkal inkább szívet melengető, simogató, hogy vannak még emberek, akik ennyire tudnak szeretni. Addig nem állíthatom, hogy a világ rossz és gonosz, amíg vannak ilyen költők, akik megverselik a tökéletes szerelmet. :) Ez reményt ad mindenkinek. Apró, illékony reményt, de ott van. Mindig! ♥
VálaszTörlésJajj, Siss, zavarba hozol.^^ Amúgy én még mindig nem vagyok vele teljesen kibékülve, de köszönöm a szívmelengető szavakat. Na igen, de mire megyek ezzel a hatalmas szeretetemmel... Azért, ha másnak reményt ad, elmondhatom, megérte, és örülni fogok, persze, hogyne örülnék, csak nekem attól még fáj, túl szépen, túl mélyen... Puszi Neked! :*
TörlésUgyan, csak az igazat írtam. :) Tudod, mi jutott erről az eszembe? Hát ez: "A remény jó dolog. Talán a legjobb dolog. És semmi jó nem halhat el." Ott van a karodon is, mintegy útmutatóként... Igen, tudom, milyen rossz így, és bárcsak-bárcsak segíthetnék, de egyelőre csak gyönyörködöm fájdalmad kivetülésében. Még ez is lehet szép. Nagyon szép. Pedig szomorú és reményveszett. Mégis megérint. Furcsa ez az érzés, még senki verseinél nem éreztem. Új dimenziókat nyitsz folyamatosan... :) Ölellek és óriási puszi neked is! :*
VálaszTörlés