szoríts magadhoz,
mint haldokló kisgyermek
kedvenc játékát
(ki még hiszi: a szeretet mindent legyőz),
ölelj úgy, mint egy átok,
melyet feloldani sem lehet,
szeress tolvaj módon,
lopd ki szívemből az utolsó
gyengéd dobbanást is,
csókod oly fekete legyen,
mint a halál egyetlen simítása
lelkeden,
oly égető, ahogy nap
perzseli semmivé az utolsó
néma fűszálat,
csókolj annyi dühvel, hogy haragom
megadó sóhajjá szelídüljön,
kívánj, mint mérget
az utolsó kárhozott
a pokolban,
legyél a végzetem,
pusztám egyetlen
virága mellé dobott
törött napszemüveg
lencséjén megvillanó
emlékezet,
a legöregebb fájdalom
kertjében kinőtt fa
árnyéka,
melynél megpihenhetek,
légy kínom, sajgó sebem
pillantásod kínozta
tekintetemben,
szeresd ki
minden érintésem rég
elveszett álmaimból,
vagy csak...
radírozz ki az utolsó
könnyemig,
mert (érted) égő létemet
semmivel sem tudod,
s nem akarod
eloltani.
de...
de...
semmi baj. komolyan.
a világnak
szomorúságszörnyekre
is szüksége van.
Nemtudom milyen sűrűn írnak neked kommenteket, remélem nem haragszol meg, hogy én most ideszemtelenkedem az enyémmel. :) Nem akarom rabolni az időd, csak annyit szeretnék mondani, hogy igazán tetszett ez a versed. Ritkán olvasok ilyeneket, és annál kevesebb van ami megérint, de ez egy volt közülük. Köszönöm ezért az élményért, igazán tehetséges vagy! :) Üdvözlettel: Rina
VálaszTörlésSzia!
TörlésDehogy haragszom meg, sőt! Nagyon szépen köszönöm, igazán jólesnek a szavaid és örülök, hogy tetszett a vers. Már megérte.:) Ugyan elsősorban nem ezek miatt írom őket, de azért a pozitív megerősítés bármilyen formája jól tud esni az ember lelkének.:)
Szép napot kívánok Neked!
Ciccnyog