mert olyan leszek, mint te,
mint vagy, s mint ahogy beszélsz,
átveszem a gesztusaid, szavaid,
hallgatom, nézem kedvenceidet,
vallom, hogy enyémek is, igen,
és még én is elhiszem,
pedig lehet, csak arról van szó,
hogy szeretném, ha látnád,
érted bármire hajlandó vagyok,
és tudom, ez nem erről szól,
a szerelem feltételek nélkül is boldog,
és nem kell szeretnem, amit te szeretsz,
de ettől még, ha folyton csak rád gondolok,
s arra, te mit tennél, vagy mondanál,
nem hinném, hogy büntetést érne,
mint mondjuk egy éjfél utáni tortaszelet,
mert a szív az már csak ilyen,
hülye, nyűg az ember mellkasában,
úgy dobog, hogy aludni sem hagy,
s mindig akkor hagy cserben,
mikor rá a legnagyobb szükséged lenne,
és nem hiszem, hogy annyira te lennék
már egy végigrajongott év végén,
hogyha újra találkoznánk, úgy vélnéd
egy tükörbe tekintesz, max. kicsit alacsonyabb lettél,
mert ez arról szól, hogy az ember
megtalálja önmagát a másikban,
de ehhez tudni kell, milyen a másik fele,
kit még az idők kezdetén veszített el,
hogy egyszínű végetek van-e,
vagy a piros-kék felállás a nyertes,
és komolyan, annyira vagyok te,
mint amennyire te én lehetnél,
újratervezlek magamra szabva,
és kipróbállak, elképzelem, milyen az,
ha téged szeret egy szív, ami most
épp az enyém, közben arra gondolok,
hogy már nem is tudom, mit akarok,
mire s hova szeretnék lyukat fúrni,
amin kibújva végre megláthatnálak,
s mondanám: felpróbálhatsz,
nézd meg, milyen az, ha én vagy,
de komolyan, s tényleg,
te pedig nem mondanál egyszer semmit sem,
csak mosolyognál és szavak nélkül
kellene valamit elérned,
így talán megértenéd, nekem mily nehéz ez,
mert nem értek a szavakhoz, csak
pakolom őket egymás hátára,
hogy aztán leugorhassak a tetejéről,
de menekülésnek ez nem túl nyerő,
mert összetörve ülök a betűk felett,
s csak rakosgatom őket mégis egyre,
mintha te lennél, hátha így lesz értelme,
és baszki, tényleg tetszik a vak nő meg
a befestett pasi meg tán holmi bábok
is fognak, ha megnézem őket akkor,
vagy akkor se, úgyse számít semmi se,
még az sem, hogy tudom, s kibaszottul fájom,
hogy van kivel takaróznod,
van már kinek a bőrét magadra tekerve
állnod a tükör előtt, s kérdezve,
lehetnék én ő?-re azt felelned:
ezt már nem írja meg senki sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése