2015. augusztus 22., szombat

Biocica 3.

Az elmúlt időszakban megint sikerült új dolgokat kipróbálni és megszeretni.

Első körben vettem mosóparfümöt, hogy ne a drága illóolajokat fogyasszam (így is fogy másra), úgyhogy most ezzel öblítek. Jelentem, nagyon finom az illata (vadvirág) és bár 2000 Ft volt a 100 ml, nem mostanában kell újravenni, első tippre azt mondanám, hogy jövőre. Pedig én mosok rendesen, most nyáron meg aztán főleg. :) Szóval megéri. És nem foglal sok helyet.
Mosakodásra továbbra is szappan, találtam ugyan múltkor tusfürdőt, de aztán mégsem vettem meg, nem volt rá szükség. Jövő hónapban nyílik az Árkádban egy natúrkozmetikumos üzlet, ott majd alkalomadtán újítok 1-2 szappant (holt-tengeri és levendulás, ami nagyon izgat engem és a bőrömet is).
Hajra továbbra is megy a kókuszvajas, shea vajas sampon, elégedett vagyok vele, időnként pedig a házi tojásos sampon. Hajvégekre lenmagolaj, illetve mandulaolaj (az argánolajam elfogyott, helyette vettem). Nagyon jó mindkettő.
Annyira, hogy még arckrémet is csináltam. Nem szórakoztam gőz feletti olvasztással, a nagy melegben kitettem egy kis shea vajat a tégelyében megolvasztani, utána belekevertem a fenti két olajból, majd betettem hűtőbe kicsit szilárdulni. Utána már nem kell bent tartani. Könnyebben kenhető, finom az illata. Amint lesz még egy kis napocska, a maradék sheámat is megcsinálom így. Plusz van egy arcpakolásos receptem is, bár eddig csak egyszer próbáltam ki, nagyon egyszerű: egy tojássárgája, egy kiskanál méz, fél kiskanál (mandula)olaj. Ezt összekevertem, felkentem, 10 percig hagytam fent, addigra már kellemesen húzott és az illata is erős lett :), majd hideg vízzel, vatta segítségével szépen leszedtem. A fele megmaradt, úgyhogy hűtőbe tettem, elhasználom legközelebb (értsd: 2-3 nap múlva).
A hajamat amúgy már lehetne hennázni, remélem, hogy hamarosan lesz rá lehetőség. Az a baj, hogy először mindenképpen hennázni kell, hogy utána indigót (ez sötétít majd) tehessek rá, mert a hennás hajra jobban tapad. Szóval több mennyiséget kell venni. A másik fantasztikusság pedig az, hogy nem mindegy, milyen hőfokú vízzel keveri az ember, ehhez viszont teahőmérő kell, ami alsó hangon 2700 Ft. És mellé a porok még... Oké, a hőmérőt csak egyszer kell megvenni, meg a festés után elég lesz a tőfestés, arra meg kevesebb por kell, de akkor is húzós az első kör. Nem baj, lesz névnap és szülinap nemsokára, majd kérek hozzájuk valamennyi támogatást. :)
Takarításban még mindig verhetetlen az ecet és a szódabikarbóna, olyan fehér lett tőlük a kád, mint még soha! :)
Na jó, mielőtt júli elején feljött volna nővérem, vettem egy wc-fertőtlenítőt - http://www.zoldpolc.hu/1048-furdoszoba-es-wc/2827-wc-fertotlenito-ecoclean-guayava1l -, teljesen jól szolgál, az illata meg valami isteni. A neve ellenében kádra, mosdóra, csempére is használható.
A táplálkozásban nagy módosulások nincsenek a múltkori óta, annyi, hogy pár hónapja vettem kókuszvirágcukrot - kellemes karamellás íz -, ami finom, sütikbe is használható, bár hozzátesz az aromájából és amiből konkrétan 2 teáskanálnyi van még, úgyhogy most sírok. Amíg nem futja rá, illetve egy kis xilitet és eritritet is szeretnék, addig marad a nádcukor, de az is minimálban. Tényleg nem igénylem már annyira az édeset, de néhanapján jólesik. :)
Most fedeztem fel magamnak a zabkását - http://moly.hu/karcok/576288 -, azonnal bele is szerettem. Finom, egészséges és olcsó, ami hó végén különösen jól jön az embernek.
Tejből maradtunk a tehénnél, de átálltunk a Naszálytejes és Spar NaturPur-os bio változatokra, örömmel jelentem, hogy nem okoz bizonyos problémát az elfogyasztásuk.
Mivel mostanában már tényleg mindenki a súlyommal zaklatott - holott tényleg nem vagyok még duci sem, csak megszokták, hogy 45 kiló vagyok -, és amúgy én sem érzem magam így jól - párom ugyan jelezte, hogy így vagyok tökéletesen nőies és igazat is adok neki, de akkor sem érzem magam jól -, így elkezdtem kalóriákat számolni. Az emberrel együtt.
A kaloriabazis.hu-n toljuk, mit ne mondjak, voltak szörnyűlködések egy-egy étel kalóriáját meglátva, nem csoda, hogy azért feljött 1-2 kiló, amikor bőven a napi megengedett felett ettünk. Amiért nagyon jó, hogy az ember sokkal tudatosabb lesz a táplálkozásában, és bár kevesebbet eszünk, mégsem éhezünk. Az elején még nehéz az állandó számolgatás, de hamar belejön az ember. Az mondjuk idegesítő, hogy jelzi külön a fehérjét, szénhidrátot és zsírt, miből mennyit lehet, aztán este találd ki, hogy mit egyél, amiben már nincs szénhidrát és zsír, csak fehérje, de a hűtőben csak zsíros tej van, szóval valamit túl fogsz lépni. Nyilván nem probléma, meg az ember nem csinál belőle gondot, ha 1-2 grammal túllépi, de azért frusztráló tud néha lenni. :D Ami "gond" még, hogy eleve próbálunk egészségesen étkezni, de ugye nem olcsó mulatság, és akkor még úgy venni, csinálni az ételeket, hogy a kalória is stimmeljen... Főleg, hogy most szeretném kipróbálni egy ideig a húsmentességet, viszont nem ehetek folyton sajtot, tejet, tojást, hogy bevigyem a fehérjét, mivel ezekkel zsírt is viszek be bőven, úgyhogy majd tofut kell vadásznom, az sem 2 fillér, és azért heti 1-2 alkalommal jó lenne fogyasztani. Mindegy, a lényeg, hogy varázslók vagyunk, nem vitás. :) De első az egészség! Mondjuk ennek ellenére megfáztam pár napja, de már jövök kifelé, köszönet a teáknak: hársfa, kakukkfű és fekete bodza. Na meg a méz és c-vitamin, valamint újra szedem a grapefruit cseppeket, volt még egy szinte teli üveggel itthon, még év elején vettem betegség miatt, de szerencsére hamar kijöttem akkor. Most is inkább csak utókezelésként szedem, hogy biztosra menjek. :)
Ó, azt még nem is meséltem, hogy páromnak volt plusz melója még nyár elején, amiből lett egy kis bevétel, úgyhogy egy porszívó mellett beruháztunk egy turmixgépre! És milyen jól tettük, olyan eszméletlen finomságokat lehet csinálni, hogy hajjajj! Csináltunk házi kubut, egzotikus gyümölcslevet, alkoholmentes pina coladát, dinnyés turmixot, epreset, ... Tejjel, vízzel, mikor mivel. A banán pedig szinte mindenhez illik! Reggelihez/reggelinek tökéletes, ez tényleg lendületet ad az embernek, de vacsira is megfelelő. A sárgadinnye és tej pl. valami eszméletlenül finom kombó. Aprító-/darálófejet is kaptunk mellé, úgyhogy tényleg full extrás. Egyedül jeget nem bír a pengéje, de kicsire nem adunk. :)
Van mozgás is a kaja mellett, sétálni szoktunk, illetve én lelkesen zumbázom itthon, néha csinálok felülést, lábemelést, stb., de a zene tud igazán megmozgatni, minden értelemben. :)
Egyedül a vízfogyasztásomat kell még mindig felügyelnem, mert ha nem figyelek oda, máris nem ittam meg a napi 2 literemet. Ma is még csak... hagyjuk, megyek inni. :) Jó egészséget mindenkinek! :)

2015. augusztus 5., szerda

Alkotói láz, egyebek, stb.

Haladok a mesekönyvvel. 1-2 héten belül szerintem be is tudom fejezni az első változatot, aztán meglátjuk.
Ma ráadásul két pályázatra is küldtem írásokat, 5 rövid prózát és 3 rövid verset. A cinikus, felnőtt regényem is alakul, megvan a váza, már csak ki kell bontani. Élek a gyanúval, hogy oda, ahova szeretném, ezt nem fogom tudni küldeni. Nem lesz elég "szép", hogy szépen fogalmazzak. 
Augusztus 10-től lehet jelentkezni a 4. Slam Bajnokságra. Tolom is, két napja pont azt álmodtam, hogy bejutottam és ott állok a Trafó színpadán a döntőben. És emlékszem, mikor mit adtam elő. Úgyhogy ennek megfelelően fogok készülni. Aztán lesz, ami lesz. Nyüzsögni kell, kérem szépen.
Ó, hónap végére pedig tervezünk Kedvessel egy jó kis felolvasóestet, a pályázati felhívást hétvégén össze is dobom.:)
Van egy álláslehetőség, gyorsan küldöm is nekik a leveleket. Mondjuk erkölcsi is kell hozzá, az 3000 mínusz rögtön és akkor még nem is biztos, hogy felvesznek. Arról nem beszélve, hogy levonták az éves kártyadíjat, így most nincs elég a számlámon a diákhitel átutalásához, be kell fizetnem a különbözetet, hogy el tudjam küldeni. Igazán csodálatos. :D
Mondjuk nem panaszkodom, mert holnap valószínűleg cuki élményben lesz részem, jövő héten meg esküvőre vagyunk hivatalosak, oda is menni kell. Szerencsére a pár kifejezetten nem kért semmit senkitől, így csak az utazást kell állni (kocsival megyünk, így még jobb, ráadásul éjszakára is befogadnak kedves ismerősök). De más luxusra most nem költünk. Sajnos az októberi Rájátszás lemezbemutató veszélybe került, arra most biztosan nem tudjuk megvenni a jegyeket, talán majd jövő hónapban. Amíg nincs munka, barátom a vatera. :) 
De legalább - hogy pozitív is legyek - nem vagyok szellemileg kimerült, idegbeteg, depressziós, mióta nem dolgozom. Az egészség fontosabb és csak ez számít. Van idő háziasszonykodni, olvasni és alkotni. Kedves pedig szabin van hónap végéig - éljen az egyetemi szünidő -, úgyhogy egy kis időt tudunk egymással is tölteni, nemcsak reggel és este látjuk egymást. Az élet szép, vagy legalábbis nem olyan rossz, mint tűnik elsőre.
Azért jó, hogy hamarosan itt az ősz, mert számomra az hoz megújulást, tölt fel energiával. Sok minden lesz, sok minden vár rám! Remélem.:)

 


csakegyvers

Itt a testem, tessék, színezd ki,
ne spórolj, használd a fantáziád,
írhatsz is rám, kivághatsz belőlem,
pirográffal meg is jelölhetsz,
alakíts át, fesd rám az életed,
tükör helyett majd elővehetsz,
elfordulhatsz, ha nem tetszem,
ha nem használsz, takarj le,
a sarokban elég egy kis hely,
ha gyönyörködnél művedben,
állíts holdfénybe, érints meg,
válj eggyé tükörképeddel,
lásd, milyen voltál régen,
érezd csak a különbséget,
ha kell, utána moss le szépen,
tisztíts meg, foltozz meg,
s rajzolj újra, mi volt, felejtsd el,
ha fáj, belül szilánkosra törhetsz,
de kívül bennem kárt nem tehetsz,
mert bőrömön mindig téged visellek.