megvágtad szívem, sós könnyek folynak és égetik sebhelyem,
várom, hogy összevarrj, vagy csak bekötözz, ne szenvedjek,
néha arra gondolok, azt sem tudod, mit tettél,
nem azért mosolyogsz,hogy kínozz, egyszerűen csak
kedvesre vagy programozva, várom a napot, mikor rájössz,
doktorátus nélkül kell gyógyítanod,mert szólni nem bírok,
csak pillantásom adhatom, mire oly vak vagy, mily hasztalan hát,
ahogy papírra vetett szavaim is, fehér reményen sodródó fekete tinta,
törölni, törölni, törölni, bőrömbe tompa késsel vájni: az élet olcsó hazugság,
amit minden nap újra és újra megveszek, hogy eléd vessem,
tán értékessé teszed, de csak egyre értéktelenebbnek érzem,
mondd, kinek a hibája ez?
csend vigasztal, azt kívánom, szemed ne csak nézzen, de lásson,
szíved találjon egy kék pólust az én pirosomhoz, addig pedig maszatos,
fekete ujjakkal festem a semmit, ha erre járnál, megtalálj,
tűt s cérnát ne hozz, csókkal s öleléssel öltesz, az nem fáj,
s ne félj, hogy már nem leszek, minden nap szétnyitom sebem,
nehogy idő előtt behegedjen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése