Emlék

hideg az emlék, mit görcsösen próbálok magamra venni,
az óramutató sem akar elmozdulni,
mintha évek óta várnám, hogy öt perc múlva nyolc legyen,
hogy végre gyere, sétáljunk a holdfénynél mezítláb a macskaköves úton,
kezedben bor és két elcsent pohár, az enyémben piros cipellő, de nem jössz,
az emlék is csak bennem létezik, ezért nem férek bele,
a bikinifelsőt sem a télikabátra vesszük fel, lassan éjfél lesz,
de nem akarok lefeküdni, még nem hittem el teljesen azt,
ami sosem történt meg, a közös múltunkat, hogy lehetett volna, de mégsem,
ez is csak egy romlott mézeskalács, mint a tavaszi nagytakarítás meglepetése,
ha megkérdezik, nálam most már mindig hét ötvenöt lesz,
nem tudom, miért pont ennyi, a filmekben is inkább este hétre érkeznek,
gondoltam, mi lehetnénk vagányabbak, az első óra úgyis csak
a feszengés meg szorongás, mi egyből előnnyel indulnánk,
de még egy tisztességes macskaköves utunk sincs, a sört is jobban szeretem,
hogy nézne már ki szökőkút peremén üldögélve fehér habot szürcsölni,
arról nem is beszélve, hogy a Hold is inkább csak kötelességből tűnik fel,
én pedig emléket gyártok egy sosemvolt randinak, és nem értem meg,
miért nem jó ötlet valódinak hinnem, hát ennyi igazán jár nekem,
most meg már hajnali kettő van, tényleg aludnom kellene, nálam mégis hét ötvenöt,
nemsokára csengetsz, még ha nem is tudod a címemet, lassan szétreped az emlék,
feljebb már nem jön, tán mégsem kellene erőltetni, új órát sem ártana venni,
vagy csak egy mély levegőt, mert ha rólad nem álmodhatok, akkor kiről?