2013. augusztus 3., szombat

Szentimentális levél

Kedves M.!

Szíve kiért dobban meg?
Hadd ajánljam az enyémet,
kockázat nélkül (higgyünk ebben),
 ingyen s bérmentve.
Kezdésnek olvassa el,
miket eddig írtam Önnek
(s azokat is, amiket nem),
majd szép lassan kezdjen el
megismerni engem, s engedje, 
hogy én is ezt tegyem Önnel.
Még a végén jól jövünk ki 
belőle,
boldogságot nyerhetünk,
 s csak magányunk veszhet.
Gondolja meg, 
hisz ma már kitől kap olyan 
szeretet-ajánlatot,
ahol cserealapot
csak két árva szív képez?
Zengő érc vagyok, de leszek
pengő cimbalom, ha így kéri kedve,
mert türelmes vagyok, jóságos, 
nem leszek kevély, nem kérkedek,
hogy féltékeny nem leszek?
ezt sajnos nem ígérhetem,
de haragom helyett használom 
majd tapintatom,
s hiszek, remélek rendületlen, 
mert a szeretet mindent elvisel, 
s nem szűnik meg sosem.
Leszek gyógyult seb szívén,
ragyogás gyászos lelkén,
szellőhalk, árnyhűs varázs, 
örök, végtelen vágy,
szüntelen, puha rejtelem,
vízalatti, könnyű tovasuhogás,
s csendben mosolygó öröm, ha meglátja,
mégsem mentem sehová.

Soha el nem múló rajongással 
és szeretettel:
N.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése