LXXV. vallomás

Az vagy nekem, mint szívnek a remény

s tavalyi mosoly emléke a szemnek;

lelkem miattad örök lángban ég,

mint a bűnös, kit múltja tükre öl meg;

csupa könny és fájdalom fáradt elmém,
mert fél: az idő elhagy, elfelejt;

csak az enyém légy, mindig ezt szeretném,

mert, oly szép álom, talán a legszebb;
szíved mélyébe boldogan fúlok,

s egy pillantásodért is harcolnék;
nincs más, nem is akarok más mámort,

csak amit tőled kapnék, ha szeretnél.

Bánat-szárnyú boldogság "sohád"-ban,
részeg vagyok és mindig szomjazlak.