2015. április 16., csütörtök

Biocica 2.

Újabb állapotjelentés.

Van nekem egy nagyon jó müzlireceptem (http://ciccnyog.blogspot.hu/2015/03/biocica-avagy-eljunk-egeszsegesen.html). Na, semmi extra, de múltkor otthon voltam, Kaposváron, anyu vett is mindent, ami kellett - húzta a száját, milyen gezemüzéket kell vennie, de nem akarta, hogy Pestről cipeljem, szóval azért megvette -, de ő már csak ilyen. :) Nővérem viszont kért egy falattal, mikor megcsináltam.
Ennek több, mint egy hónapja, azóta minden nap eszik, sőt, a kolléganőit is rászoktatta, együtt szoktak müzlizni. :) Sikerélménynek tökéletes. :)
Azóta én már továbfejlesztettem, de így sem olyan extra, jelenleg ebből áll a csodareggelim:
- zabpehely
- mazsola
- nádcukor
- mandulapehely
- kis fahéj
- puffasztott amaránt (új szerzemény)
- lenmag
(- ha éppen van, akkor egy kis gyümölcsszörp)
- görög joghurt
Ízlés szerint, plusz lehet bele tenni gyümölcsöt, én főleg banánt szoktam belekarikázni. :) Összekevertem egy nagyobb adagot a száraz összetevőkből, egy nagy dobozban tartom őket, így reggel kómásan csak merni kell belőle és összekeverni a joghurttal. Kb. 7-8 evőkanállal teszek egy nagy joghurt feléhez (+ egy banán, ha gyümölcsözöm is).
Konyhai téren más nagy újdonság nincsen, de szereztem teljes kiőrlésű lisztet (meg zabpudingot), abból csináltam múltkor muffintésztát, jelentem, ezzel is finom: http://moly.hu/karcok/521784

A fürdőszobai részleg is alakul, kipróbáltam a szír Aleppo olívaszappant (12 % babérolajjal), nagyon pihe-puha leszek tőle :3, hajmosásra is alkalmas, de utána kell az almaecetes öblítés.
Arcra is tökéletes. Sokáig elég lesz.
Megy ezzel párhuzamosan a szódabikarbóna a hajra, ha ráérek, akkor a tojássampon (de ezt csak akkor használom, ha jó idő van, mert hideg vízzel kell öblíteni), valamint tegnap újítottam egy sheavaj és kókuszvaj sampont (csupa jó összetevővel). Ebből nagyon kevés kell, szóval látom előre, hogy ez a 350 milis cucc hónapokig elég lesz (majd ha lesz "kedvem", veszek belőle még egyet, hogy legyen belőle tartalék). Úgyhogy ezzel a 4 módszerrel fogom ápolni a hajamat, mikor melyikkel. Van egyébként ugyanúgy shea+kókusz tusfürdő is, abból is veszek alkalomadtán, ha édeskésebb illatra vágyom + nővérem jön fel úgyis nyáron Budapestre, ő is ki tudja próbálni.
Azt mondjuk még mindig nehéz megoldani, hogy rendesen kimossam a hajam, ha olajpakolást teszek rá, mert elég nehezen jön ki, de majd kitapasztalom. Most szőlőmagolajjal (+ pár csepp argánnal) kenem kb. kéthetente, azon egyszerű oknál fogva, hogy tavaly vettem egy üveggel, de ételben borzalmas, nem bírom az ízét. így valahova el kell használni :D, mert jövő hónap végén lejár. Úgyhogy hajon és arcon fog elfogyni, kárba biztosan nem vész. :)
A lényeg, hogy továbbra is azt tudom mondani, mint múltkor, hogy amióta nem használok bolti, márkás, menő, ilyen jó, olyan jó samponokat, szebb, erősebb, fényesebb lett a hajam és lassabban zsírosodik (kerülöm is amúgy a drogériákat, mert még így is nehéz ellenállni nekik, hogy tudom, nem jók azok a kenceficék - hiába, nőből vagyok :)).
Fogkrémből egy Aloe Fresh márkát használok, illetve már fogyóban, viszont nem volt belőle legutóbb az üzletben, így egy Veradent nevűt vettem. Ezek előtt a Naturland svédkeserűs fogkrémjét használtam, csak megláttam az összetevők végén a methylparabent, így úgy döntöttem, elfelejtem.
Rettenetesen fárasztó folyton az összetevőket nézni, és nem is mindig találok tökéletes dolgot, vagy igen, de az meg jelenleg megfizethetetlen számomra. De nem panaszkodom, mert így is sok mindennel tudok tudatosabb lenni és legalább elmondhatom, hogy megteszek mindent, amit tudok és lehet.
A mosódió továbbra is szuper, az illóolajok is megteszik öblítő helyett, bár hamar elillannak. Takarításra meg ecet + szódabikarbóna, felmosáshoz illóolajos víz.

Mozogni nem sikerült elkezdeni, a költözés sok plusz kiadást hozott magával és az új életre való berendezkedés egyelőre csak szívja az energiámat (kifogás, kifogás). Gondolom a lelki egyensúly nem is lesz meg addig, amíg a kis kuckómban nincs minden kipakolva és nem találok nekik megfelelő helyet. Szóval ez a hétvége is részben ezzel fog telni. Meg kinézek a régi munkahelyemre, viszek a népeknek egy kis zabpelyhes kekszet. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése