nem szól, nem mond semmit,
csak figyeli a hajtincsét,
amit folyton szemébe fúj a szél,
biztos arra gondol, rövid haj kellene
vagy csak egy szép díszes csat,
különben is, most arról kellene
beszélnie, hogy mit érez, mit szeretne,
tévesen arra gondol a kedves,
érdeklődés hiányában minek,
továbbra is hallgatni szeretne,
ez látszik az arcán, a szemében,
s tekintetében valami régi sebhely árnyéka,
amit az évek csak mélyebbre vájtak,
de hát kinek nincs sebhelye, múltja?
küszködik, látom, hogy harcol magával,
borzasztó ez a hallgatás, gondolja,
mégsem képes rá, feláll, futó csókot
nyom ajkamra, s csak azt látni,
miközben távolodik - nekem is mennem
kell, a HÉV nem vár -, hogy előveszi
a telefonját és mire a háta,
s léptei nyoma belevész a tömegbe,
a telefonom pittyeg, sms jött tőle:
tudnod kell, hogy én azért szeretlek...
tudom én, hogyne tudnám, de
jólesne ha legközelebb inkább
előttem mondanád, talán még
azt a kósza tincset is a füled
mögé tűrném, ne vágd le azt
a gyönyörű hajat és főleg ne hallgass,
mondd el, mi bánt, s csended leszek,
mellettem végre megpihenhetsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése