Apunak

2014

Leülök egy kicsit melléd, jó? Nézhetnénk együtt a felhőket, mint régen, mikor még kislány voltam és elmondhatnánk egymásnak, ki mit lát bennük. Egy medvét, egy tündért vagy éppen a boldogságot. Vajon milyen lehet egy boldogság formájú felhő? És mihez kezdenénk vele? Talán lefényképezhetnénk, szólhatnánk másoknak is, kívánhatnánk, hogy öleljen körbe minket, vagy talán csak élvezhetnénk a látványt, ha pedig elvándorolt már az ég sztrádáján, várhatnánk egy következőre. Addig majd az előző emléke ad nekünk erőt a földi léthez. Neked már könnyű. Már tíz éve. Felültél egy boldogság formájú felhőre, s azóta onnan nézel le rám. Megfognám most a kezedet, de csak a hideg követ érzem a tenyerem alatt. Már csak inthetek neked – ahogy a kislányok szoktak az apukájuknak –, ha meglátok egy boldogságra hasonlító felhőt, remélve, hogy éppen te ülsz rajta. Látni ugyan nem, de a szívemben érezni foglak. Ki tudja, nem vagyok-e egy kis hercegnő, akinek minden felhő boldogság formájú és mindegyiken az apukája ül. Hinni mindenesetre nagyon jó dolog benne. Tudod, nagyon hiányzol, sokszor eszembe jutnak azok az idők, mikor még itt voltál velem és együtt fürkésztük az eget. Amikor még nem számított, látni fogunk-e boldogság formájú felhőt, mert az egyik velünk volt és körbeölelt bennünket.

2013

Emlékszel?

az éjszakai elemlámpás gilisztára vadászatokra,
a hajnali négyes kelésekre, arra,
hogy szomjas horgász nem fog halat,
ezért egy sör kell a gyomorba,
a múzeumokra, kiállításokra,
hogy a hullámvasúton milyen jó volt sikítani,
ott lenni a Népstadionban, mikor a Fradi bajnok lett,
befutni a pályára utána, anyunak nem mondani el,
hogy két fagyit is vettünk,
hogy matekgyakorlás közben repkedtek a bazmegek,
milyen jó volt makaózni, pókerezni, sakkozni,
a trabanttal száguldani, fára mászni,
Ossian koncertre menni,
moziban az Alien 4-et és a Gladiátort megnézni?
emlékszem
azóta nincs kivel horgászni,
a sörre viszont kapható bárki,
múzeumra csóró vagyok,
a Vidámpark is bezárt már,
a Népstadion még áll, a Fradi is, de minek,
fagyit nyalok télen is,
a matek bocs, de nem érdekel,
azért hiányoznak azok a bazmegek,
kártyázni jó egyedül is, sakkozni nem tudom, fogok-e még valaha,
legalábbis a tieddel, a másik publikus, de az meg nem ugyanaz,
mire leteszem a jogsit, tán trabant sem lesz,
fára még mindig tudok mászni,
az Ossiant meg már csak a youtube-on hallgatom meg,
moziba meg megtanultam egyedül járni, a lényeg úgyis a film
és emlékszem még sok minden másra is,
csak már nem tudom tőled megkérdezni, hogy te is?
de biztosan, azért kilenc év nem a világ,
bár biztosan van pár dolog, ami miatt most is anyáznál,
én meg lehetnénk időnként megint durcás,
de legalább tudnám, hogy itt vagy
és ha megjönnél a melóból, tán még futnék is eléd,
mint kislánykoromban, hogy hát
„megjöttél drága édes apucikám”,
és kurvára nem érdekelne, hogy
ennyi idősen ez már gáz,
mert nem az,
amúgy meg haragszom,
hogy ahelyett, hogy felhívhatnálak, ma gyertyát kell gyújtanom,
és csak attól félek, hogy nem vagy rám elég büszke,
és az fáj, hogy ha mégis, ezt már nem fogod tudni megmondani nekem,
de azért remélem, az vagy,
és gondolsz rám, gondolsz, vigyázol ránk,
én pedig nemcsak ezen a napon
emlékszem büszkén arra,
kinek is a lánya vagyok