Slam vagy nem slam? Inkább plüss?

Október 5., szombat, Corvintető, este 20 óra.

Nem is tudom, mit gondoltam, mikor jelentkeztem az Országos Slam Poetry Bajnokságra.
De valamit gondoltam, az biztos.
Azóta megkaptam a levelet, az időpontot. És már csak egy hét van hátra.
A szövegemet már régen megírtam, azóta szerintem vagy tízszer változtattam rajta: átírtam, kihúztam, visszaraktam, hozzáírtam, megint elvettem, átfogalmaztam, ...
Hetek óta gyakorlok a tükör előtt, magamban a metrón, héven, elalvás előtt, fogmosás közben, az Audacity programmal felveszem majd visszahallgatom magamat, mit és hogyan kellene másként mondani, hol kellene levegőt venni és hol nem, mit hangsúlyozzak jobban, hol vigyem le vagy fel a hangsúlyt.
De nem izgulok.
Szerintem ez nem biztos, hogy jó dolog, mert félő, hogy egyszerre fog kijönni rajtam.
Vagy nem, de annyi fix, hogy most már szinte álmomból felébresztve is végigtolom gondolkodás nélkül az egészet. Nem váltja meg a világot, talán annyira nem is vicces, mint én gondolom, nem annyira elgondolkodtató, mint szeretném, de az enyém. És ha 3 perces nyögdécseléssel ki lehet állni a színpadra, akkor én is elférek mellettük.

Fontos?
Igen, az.
Miért?
Őszintén?
Pasi miatt hallgattam már zenét, olvastam könyveket, de verset még száz meg száz ember előtt nem mondtam. Slamről nem is beszélve. Azt hiszem, ennek most jött el az ideje. (Pedig ha mondjuk tavaly valaki jelzi, hogy ilyet fogok csinálni, hát kiröhögöm, mindig is utáltam szerepelni, kiállni és beszélni.)
De ez talán nem is lényeg, ez már inkább rólam szól. Magamért csinálom. Mert régóta én vagyok csak és senki más. És egy újabb fokot kell megmászni azon a bizonyos létrán. Lesz, ami lesz. Maradhatnék a mostani helyemen is, de erre meg csak annyit:

"Ha az ember csak azért nem tenne meg dolgokat, mert azok az adott pillanatban nevetségeseknek tűnnek, akár otthon is maradhatna."

Nem félni jöttünk a világra. Élni.
(na, ez még hatszavasnak is tök jó - megyek, ki is karcolom molyra)

Tudom én, hogy valószínűleg papírforma lesz az egész, de attól még kihozom magamból a maximumot, hátha lesz főszerkesztő a közönség soraiban, vagy bárki, aki ha megjegyez magának, az nekem csak jó lesz a jövőben. Bármire. Mert nincs megállás. :)

No meg, vannak nekem csodálatos barátaim (köszönöm :* ), akik jönnek és szurkolnak és támogatnak és támogattak. Egyik barátnőm ezt írta nekem:
Továbbra is azt gondolom, hogy nagyon bátor dolog, hogy kiállsz oda, úgyhogy te már azzal nyertes vagy, hogy önmagadat legyőzted. 
Ez nagyon jólesett.

Folyamatosan küzdök magammal.
Legyen az vers, kézirat, készülő regényképződmény, munkahely, itthon és otthon, az élet, a világegyetem meg minden.:)
De: Carpe Diem!

Azt mondtam már, mily nagyságokkal fogok együtt fellépni?
Indiana, Pion István és Simon Márton! De komolyan! Simon Marcit említettem már? Vagy Pion Istvánt? De Indiana is ott lesz!
Meg én is.
Gyertek, mert jó lesz, ha pedig még szurkoltok is nekem, hogy minimum tisztességesen helyt álljak, akkor köszönöm (nem hagylak cserben titeket - a tölgy jobb ;)). :*