2013. szeptember 4., szerda

A Moly tetovált lánya

Egyszer egy moly, mikor még csak 3 tetoválásom volt, azt mondta/írta: Te vagy a mi tetovált lányunk.
Ez jólesett, bár most, hogy már 11 bőrfirkám van, még így is biztos vagyok benne, hogy vannak, akiknek ennél több van és molyok. Talán csak nem annyira aktívak. De azért jó tudni, hogy vagyok valaki.

Amúgy, te elgondolkodtál már azon, mije, kije vagy a molynak? Kíváncsi vagyok a válaszokra.:)

Miért tetováltatok? Miért készülök a 12. varratásomra, októberben pedig a 13.-ra?
Mindig is szerettem volna, de soha nem volt együtt az alkalom és anyagiak. Aztán egyszer meghülyültem és elmentem megcsináltatni a jobb csuklómon lévő rózsámat, a srácnak még nem volt szalonja, panelben csinálta a szobájában. Elsőnek jó volt, de utána kifakult és nem is lett olyan szép. Anyu először azt hitte, csak matrica. :D
Miután kidobott a volt párom, arra gondoltam, ha most nem, akkor soha. És így elmentem egy szalonba, ahol amúgy ő is csináltatta az első tetoválását (azóta még 2-t csináltatott, mindegyiket más tetoválóval, de most ne róla beszéljünk), és megcsináltattam a Hollómat (őt számítom elsőnek) a jobb lapockámra, bár beleér a hátam közepébe is :).
Edgar Allan Poe középiskola óta nagy szerelmem, nagyon megfogott a stílusa és a versének hangulata (később pedig a novellái és a többi verse is, amikért rohantam a könyvtárba). Gris Grimly-féle változatban került rám (nagyon szeretem az alkotásait, fantasztikusan rajzol), egy koponyán ülve, és kértem mellé még egy tollat is. Ez szimbolizálja még az írást is, és a versek, könyvek iránti szeretetemet.
A következő alkalommal kijavíttattam a rózsámat (ég és föld!) és kértem az alkalomra egy idézetet A remény rabjaiból. "Hope is a good thing, maybe the best of things, and no good thing ever dies."
Aki ismer, tudja, nálam Stephen King egyfajta isten, nagyon szeretem a műveit és azokat a gondolatokat, amiket a sorok közé rejt el (akarva vagy akaratlanul, de az biztos, hogy ott vannak). Az, hogy ő milyen formában, csomagolásban adja közre a mondandóját, nem csorbítja az értékeit. De most nem King bácsiról írok, az túl hosszú lenne, majd egyszer... Szóval volt ez A remény rabjai. Meg a film. A FILM. És nagyon megérintettek. A remény nekem amúgy is nagyon fontos dolog. Hiszen sokszor csak ez marad az embernek, mikor egyedül fekszik a sötétben, és hiába tudja, hogy a másik szobában is alszanak, ő akkor és ott egyedül van saját magával, a saját gondolataival. Egyedül a család és barátok közt. Az ember abba kapaszkodik, amibe tud. És a remény nagyon sokszor bevált, mint egy Joker lap. Úgyhogy ezért. Így mindig láthatom és mindig erőt meríthetek belőle. Éjszaka pedig elég, ha megérintem a bal tenyeremmel és érzem a szavakat.
Negyeddiként Fakutya vagyis Cheshire Cat került rám (bal lapocka), mert nagyon szeretem az Alice Csodaországbant, a macskákat és való igaz, hogy egy kicsit mindannyian bolondok vagyunk, de másképp nem is érdemes élni.
Pocimra került ezután két cicatappancs (említettem már, hogy imádom a macskákat?), meg szerintem szexi.
Amúgy ezzel buktam le, mert anyu csak a hollómat tudta, meg ugye a rózsát, és nem győztem takarni magam, de lévén tél volt, annyira nem volt nehéz, előre rettegtem a meleg időtől, aztán egyszer túl rövid volt a pulcsim dereka és meglátta. Úgyhogy színt kellett vallanom. Egész jól fogadta ("te nem vagy normális").
Hatodiknak egy Scorpions skorpiót csináltattam a jobb bokám fölé. Egyrészt apum emlékére is, ő szerettette meg velem az igazi (ne vitatkozzunk :D), jó zenéket, egy volt közülük a Scorpions, akiket kicsiként utáltam rettenetesen :D, ma pedig a kedvenceim, kétszer is voltam koncertjükön.
Bal láb, boka felett a következő: egy skót bogáncs, Skócia nagy szerelmem, szeretnék egyszer eljutni oda, talán ez a legnagyobb álmom (ami pénzért megvehető), és hát én is túlélő típus vagyok (remélem), mint a bogáncs, de nem akartam egy snassz gazt, ezért lett keltás motívummal.
Jöhetett a mellkas, balra melltől vállig vonalban denevérek (a madár snassz, a denevérek a sötétet szeretik, sokan félnek tőlük, de ha igazán megismerjük őket, talán rájövünk, nem is olyan rosszak, mint gondolnánk – sokszor érzem, hogy az emberek mást, rosszabbat gondolnak rólam, mert inkább a sötét oldalt szeretem, de ha megismernek, talán rájönnek, szerethető vagyok én is, vagy valami ilyesmi :)).
Egy filmes ihletés a bal csuklómra: a totem az Inception filmből, az álmok miatt (talán nem is fontos, álmodunk vagy ébren vagyunk, a valóságban, hanem az, hogy elérjük, amit szeretnénk, boldogok legyünk, és persze az, hogy higgyünk az álmainkban és soha nem mondjunk le róluk), amúgy háromszor néztem meg moziban, először a volt párommal, utána a volt majdnemsógorral és legvégül egyedül, mert senki nem volt már hajlandó eljönni velem. :D És az Inceptionből van egy limitált kofferes kiadásom, a legdrágább darabja a DVD gyűjteményemnek, pont munkanélküli voltam és tudtam, hogy jönni fog és mivel úgy voltam vele, hogy ez nekem kell, elkezdtem vaterázni és eladni azokat a könyveket, amikre kevésbé volt szükségem (és így kerültem a molyra is, mert nem volt kedvem szinopszisokat pötyögni, hanem rákerestem a neten, honnan tudnék kopizni).
És hát nyilván sort kellett, hogy kerítsek a következőre is. Derekamra (ribancrendszám, csak menőbb fajta) a megfejthetetlen szimbólum, a Ka és Arthur Eld jele a Setét Toronyból, mondhat bárki bármit, nekem King a legjobb, ez a magnum opusa pedig zseniális, látom én is a hibáit, mert bizony van neki, de mégis szeretem, amiatt, amik a sorok mögött s között bújnak meg, ha csak én látom oda őket, hát az sem érdekel, de valami miatt igenis látom ezeket a dolgokat, erről pedig csakis ő tehet, úgyhogy talán mégsem rossz a belső szemem.:) Ezt lehet, majd a későbbiekben még kibővíttetem.
Végül pedig jobb oldalon, átlóg a vállamra/felkarra is cseresznyevirágok faágakkal, az elmúlás jelképe, emlékeztet, hogy minden mulandó, de az igazi dolgok értékesek, rájuk kell igazán figyelni, számomra a szirmok az álmokat is jelentik, minden álmunk elhullik egyszer, valamelyik megvalósul, valamelyik nem, de ha csak egynek is boldog beteljesedése lesz, már megérte.
A következő egy japán stílusú több elemes tetoválás lesz a jobb oldalamra.
A 13. egy pikk formában megírt W'ere all mad here idézet.
Idén ez a kettő a terv jövőre, és ha sikerül leszedetni a hasam bal oldaláról az anyajegyeket, hogy azért a heget valamennyire eltakarja, egy őszi levelek csoportja, amin Dalí elfolyó órája lesz; nem zárkózom el egy esetleges álomcsapdától a jobb combomra, illetőleg a Naprendszertől a balra, már csak a bal felkarra kell valami szépet kitalálni, de szerintem idővel megszületik az is. És még egy Ollókezű Edward ollók sem ártanának. És szerintem be is teltem. :D

Szeretem ezt a kifejezésmódot, ugyan így is csak találgatni lehet, miért vannak az adott dolgok rajtam, de irányadónak nem rosszak. Az, hogy esetleg az emberek emiatt félreismernek negatív irányban... Ezzel nem tudok mit csinálni. Én vállaltam. Aki csak emiatt ítél el és alkot véleményt rólam, őt csak sajnálni tudom.
Van bennem persze egy adag konokság is, hogy anyu még mindig nem képes elfogadni, és csakazértis csináltatok, meg ott van az, ha nagyon pszichologizálni (jesszus, lehet ezt így?) akarunk, hogy a volt párom, amikor elhagyott, nem tudott észérveket felhozni, csak azt, hogy nem megy, és még szeret!, de akkor sem. Így meg, hogy "elcsúfítom" magam, legalább okot tudok adni mindenki másnak, ha nem kellek neki. Nem kell a süket duma, hogy tetszem neki, meg minden, de szerinte nem működne, mert csak. Nem számolok én már nagy szerelemmel, saját családdal, meg úgyis meghalunk, hát én így használom ki ezt a kis földi időmet. Mert az ember egyedül születik, egyedül hal meg és a kettő között is csak magára számíthat. Legalább magammal legyek jóban. Már így is színes vagyok sok helyen, miért állnék le? Kiért?

Hűha, nem akartam ennyire lehúzni a végét, szóval én azért szeretem viselni lelkem árnyalait a bőrömön, meg tudni is kell őket, és ebben legalább jó vagyok.:)







1 megjegyzés:

  1. Like!
    ..és csak a cseresznyéket láttam, ill. figyeltem meg.
    (nekem kettő, de lenne még ötletem... :), és nem is lesz több-nagy valószínűséggel.)

    VálaszTörlés