Most akkor az van, hogy keményen toljuk ezt az évet.
Mindenféle ötlet zsong a fejemben, remélem, hogy meg tudom őket valósítani. Erővel, elszántsággal, lelkesedéssel, barátok, Kedves segítségével. Nyilván, ha lenne pénzem, akkor jövő héten már mehetne az egész minden buli. Az összes. Szépen sorban. Így viszont marad a munka melletti/alatti levélváltás, doksiírás, jegyzetelés, szabadidő szinte teljes beáldozása. Ja, az új munkámról még nem is meséltem. Nem is akarok. A 3 éves Libris pályafutásomat meg szépen egy kis dobozba tettem és feltettem az emlékeim polcára. Majd időnként leveszem, kipakolom a tartalmát, gyönyörködöm és bosszankodom is rajtuk, majd visszateszem.
Új vizekre kell evezni, ideális első állomás egy könyvkiadó lenne. Hoppá. Se ismerős, se pénz, se ELTE bölcsész diploma. Szar ügy.
Szóval minden mással kell ezeket a nagggyon fonntos hiányosságokat pótolnom. Amúgy azon agyaltam minap, hogy egy ember általában jó, ha a húszas évei végén el tudja dönteni, mit is akar igazából csinálni. Egy 14, 18 éves nem tudja (tisztelet a kivételnek, melynek egy része rájön idővel, hogy marhára nem volt jó választás mégsem és vannak azok, akiknek minden bejött), de még egy 24 éves sem igazán. Hát hogyan gondolja ezt bárki is? És ami az igazi baj, hogy hiába jössz rá mondjuk 27 évesen, mit akarsz csinálni, mivel akarsz foglalkozni, mert ekkor már nagyon nehéz megszerezni azokat a dolgokat, papírokat (kurva papírok, ebbe fog belefulladni a világ, a papírba, a látszatba, a felesleges adminisztrációba), tapasztalatokat és tudást, melyekre szükséged van. Képezheted magad otthon, ugorhatsz bele a gyakorlatba, hogy így szedd fel, amit kell, ez ma már édeskevés. Ha elég kitartó vagy, akkor talán van esélyed. Szóval ez egy kicsit igazságtalan. Előre kellett volna gondolkodni. Na persze.A másik meg, hogy mikor rájönnek erre az emberek, már rég belefásultak abba, amit csinálnak. Nagy része úgy gondolja, ez így kényelmesebb, egyszerűbb és csinálja tovább. Igen, természetesen van az a réteg, amelyik elégedett. Most nem róluk van szó. Vannak még azok, akik érzik, hogy ez nem jó és szenvednek, de azt várják, hogy majd maguktól jobb lesz. Nem lesz. És van az a réteg, akik megpróbálnak tenni. Egy része lehet, hogy feladja és visszasüllyed, de néhányaknak igenis sikerül. És ha nekik sikerül, akkor nekem is sikerülhet. És, hogy koejjónórás legyek, tudom, hogy sikerül, ha hiszek benne és elég erős vagyok, ha elesem, hát felkelek és megyek tovább rendületlenül a célom felé, és pozitív leszek, így bevonzom a jót. Oké, elég. :)
Tehát önéletrajzokat nyomatok jóféle motivációkkal, szerkesztek, szervezek, ismerkedem és nyitva tartom a szememet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése