2015. november 11., szerda

Versek 4 szóból

Van a molyon egy zóna, Versjáték 4 szóból címmel.
A lényege, hogy megadunk 4 bármilyen szót, amiből verset kell írni. A megadott szavakat tovább nem lehet ragozni, toldalékolni, úgy kell felhasználni őket, ahogy vannak. Aki elsőként ír verset, az adhatja az új szavakat.
Na, ebből hoztam néhányat. A témák igen "változatosak", horror, szerelmes, mesés, érdekes humorú. Ez vagyok én. :D A megadott szavakat dőlttel jelzem, azokat kellett felhasználnom. Jó olvasást, jó szórakozást! :)

Hercegem

Vedd vérem, mint forrásvizet,
hűsítsen, nyeld el mindet,
papírhajón bocsásd testem
a tovatűnő öröklétbe.

Csak szemem takard el
méregzöld tölgylevéllel,
meztelen, fakó testemet
izzó szélbe öltöztetem.

Holdfénnyel festem fürtjeimet,
tengervíz táncol emlékeimen,
a sötét az új kedvenc színem.

S már holtként álmodok arról,
egy új életben hogy adom
magam neked – örömest – újból.

*

most beléd bújok,
mint árva tökfaragó,
bölcsőt vájok a bal pitvarba,
elringat a gyertya lángja,
csokit vagy csalok,
könnytől rázkódom,
te vagy a jelmez,
jönnek a szellemek,
ne fedj fel, rejts jól el,
benned kuporgok meztelen,
bordáid közt faragok
egy sosemvolt holnapot,
igyál egy kis bort, megfürödnék,
nyughatatlan testem fél,
hogy kivetsz magadból,
s egyedül maradok,
engem nem altat az éjszaka,
örökre elvesző áldozat,
ez lesz belőlem, ha nem szeretsz,
halloweeni árny, kinek nem öltözik senki sem


*

Arcomra tetováltatom párnám lenyomatait,
poros kirakatokat bámulok hajnalig,
a nap csak a talpam alá tűz,
rajtam kacag a szomorúfűz,
elvitelre üres dobozt kérek,
kietlen tájképpel nevezek
a bőség című festménypályázatra,
nagyot harapok egy nem létező almába,
az elhalkuló tömegben
még hangosabban tapsolok,
levágott körmeimet simogatom,
tényleg gyűjtenem kellene őket,
a kopogó esőben keringőzöm egyedül,
betonon egymásba olvad víz és könny,
nekem ne magyarázd, mi a sivár,
álmomban mindig belém mar egy vad sirály.

*

" Fáztam eleget
az utcák kövén,
falhoz dőlve
rád vártam én."

Hoztál meleget,
tüzet szívedben,
az utcán fényárban
úszott életem.

Álmodtam egy
boldog életet
mindkettőnknek,
mégis elveszett.

Ahogy gyerekkorunkban
egyre lassabban
pattogott a labda,
úgy jött ránk a sötét.

Nincs hova dőlni,
ülünk álmunk romjain,
a parázs tán kitart,
míg újra kisüt a Nap.

*

Tegnap Afrikában jártam,
csak egy fáradt makákót láttam,
bambusznádat nem találtam,
pedig a KFT azt mondta.
 
Számold a majomkenyérfákat,
súgta egy feketelábú macska,
így hát addig számoltam,
míg a kék fényt meg nem láttam.

Mikor magamhoz tértem, fáztam,
jegesmedvék tangóztak a hóban.
Az az érzésem, kicsi Toto,
hogy már nem Afrikában vagyunk.

*

Mosolygott a színpompás őszi erdő,
az avarban egy kis sün lődörgött,
zaklatott volt, mert aznap még nem ivott tejet,
majd az erdőtündér segít nekem!,
csillant fel kis szeme, s azonnal elővette
színes ceruzáit, miket tarisznyájába tett.
Volt ott minden más, bélyegek, ragasztó,
préselt falevelek, papírlapok, gombok,
bolti és madártoll, cukorka, tobozok.
Megpihent egy fa mellett, s illatos, meleg,
mézes tejet rajzolt piros pöttyös bögrével
egy hajnalillatú papírlapra, mit bedobott
a kedves erdőtündér Kívánságok non-stop
feliratú postaládájába.
Most már csak várnia kellett, hogy jogos-e
a kérelme, napi tejadagjának elnyerésére.
Az erdőtündér mindig jóságos kedvében volt,
s ismerte jól a kisállatot, feledékeny volt,
az bizony, hiába szereti a finom, meleg tejet,
sokszor csak az otthontól messze jutott eszébe,
hogy bizony kimaradt a reggeli erőtej-levese.
Ilyenkor Sas bácsi reggelizője felé vette útját,
ahol még fahéjas kakaóport is kapott néhanapján,
de ma betegen feküdt otthon a tollas jószág.
Tudta ezt az erdőtündér is, délután majd meglátogatja,
de most hatalmas, jóságokkal teli konyhájába szaladt,
feltette melegíteni a tejet, s közben ő is megkívánta.
Felkészül a napra, sok kívánság lesz újra,
de ő ezt egyáltalán nem bánja, hisz szíve hatalmas.
Mohafolt tisztítása a bundából, diótörés,
szárnyfonás, vetési tanács, kuglófsütés.
Bizony, nem igazi tündér volt ő, csak nevében,
tapasztalt, vénséges vén, végtelenül kedves tapsifüles.
Mindenkinek szívesen segített, bár volt olyan nap,
mikor legszívesebben ő is csak lábat lógatott volna.
Mire idáig jutott, a tej is felmelegedett, s behívta
a kint várakozó kis sünit, tejezzen társaságban.
Jutott a tejbe méz s fahéjas kakaó, némi tejszínhab,
s boldogan kortyolták el, míg kint a napsugarak
vidáman kergetőztek a színpompás, őszi avarban.

*
Idegen macskakövek kopogása,
szökik a múlt az alvó városból,
csak a csend fénylik a padokon,
menekülök, ahogy évek óta.

Alvászavar. Nekem régi cimbora,
az árnyaktól mindig tartani kell,
ezért figyelem árgus szemekkel
mindenhol a mélysötét zugokat.

Elmém, mint precíz kártyavár,
egy nap úgyis maga alá temet,
csak remélni merem, sírkövem
legfelső köve a pikk ász lesz.

*

Egy piromán petymeg felgyújtott egy erdőt,
persze mindezt csak képzeletben,
miközben majszolta a libatepertőt,
hisz ez a kedvence eledele.

Önző
egy állat, mi tagadás,
de kárt nem tenne a természetben,
gondolattal játszani szeret, ez nem vitás,
de inkább öngyújtójára mered.

Nap végére lecsendesül az erdő,
halvány fény pislákol csak, egy tóparton,
de hamar sötétbe vált minden talpalatnyi föld,
kicsi petymeg álmodik tüzes hullámokról.

*

Egy angliai kisvárosban
eltűnt néhány tisztes polgár,
hiába kutattak mindnyájan,
nem találtak megoldást.

Augusztusban járt az év,
mikor hívás érkezett az örsre,
a régen bezárt szálloda mellett,
kartondobozokból folyik a vér.

Nincs szó, mi leírja, mit találtak,
évezredes rejtély bukkant újra fel,
maga a rettegett farkasember,
vége-hossza nem lesz a tanácskozásnak,
hogy fogják el az ősi ellenséget.



December volt, sűrűn hullt a hó,
s az éjbe hideg vonyítás hasított.

*

Nekem már a visszhang sem válaszol,
kiűztek otthonomból a vámpírangyalok,
menekülnék, de mindenütt vérvörös szárnyak,
szívemben nem marad más, csak torz árnyak,
a félelem kúszik, legalább a partot érném el,
rettegik a vizet, ott már nem követnének,
de hiába próbálom, nem egy hajó ringat el,
még hallom, a sugdolózás miről megy:
kié legyen az első csepp vérem.

*

Hölgyem, az ön kimonója
kissé rövid, nem gondolja?
Szinte már nem is takar,
tudom én, hogy mit akar,
de nem pártolom ezt,
kérem, ne közelítsen,
ó, kegyed mily vérmes,
kedvemre való, nem,
ez rémes, hagyjon,
ne, azért ne sírjon,
félsiker, mondjuk így,
igazán nem tehet róla,
engem várnak haza,
előtte pedig megbeszélés,
kérem, orcája oly becses,
ne csúfítsák vad könnyek,
letörlöm, hagyja, így,
csodaszép, most már
tényleg mennem kell,
ne, csak le ne vegye,
istenem…
szólok az embereimnek,
majd elodázzák rövid
megbeszélésem,
ez most egy kicsit
hosszabb lesz, úgy érzem...

*

Kedves uram, jólesne egy bikacsök?
Esetleg egy finom, édes habcsók?
Ha otthona messzi Karakószörcsök,
ajándékom még egy hab nélküli csók.

Kedves uram, jól jönne egy tárogató?
Esetleg egy finom, édes grillázs?
Ha kedvenc televíziós műsora a Dáridó,
ajándékom még egy masszázs.

Kedves uram, izgatja a selyemzsinór?
Esetleg egy plüssel bevont bilincs?
Ha nem fél kioldani egy kimonót,
ajándékom még egy pajkos kincs.

Kedves uram, önnél a rím meghonosodott?
Esetleg egy plüssel bevont kerevet?
Ha szereti az esti, holdfényes játékot,
ajándékom meztelen versbe öltöztetem.

*

Őszköpülő hajnal dereng a tejköpülő udvarában,
köpönyegéből – a karbonszálasbólcsobbanva
szökik az éjszaka megmaradt sötét zugokba, várva,
hogy ismét ő legyen az égen a paletta fő színárnyalata,
küszködésüknek csak a felkelő nap a tanúja,
mindkettőjüket elhalványítja néhány nyáridéző órára .

*

Zegzugos hajnal,
kopog egy angyal,
visszatalált a múlt,
hellyel kínálom, fúj
a szél, az ő haja
mégis mozdulatlan,
becsukom az ablakot,
halljam, mit mond,
bár nem akarom,
tudom, megint
könnyeket hozott,
teával kínálom,
s csak hallgatom,
szívemből vér
csörgedez,
ajkamra szárad,
s csak mosolygok,
évtizedekig marad,
vájja belém a múltat,
angyalhaja maradt,
enyém őszbe fáradt,
elkorhadt az ablak,
könnyedén kisuhan,
engem otthagy,
kinézek a világra,
nem változott,
talán csak egy
rossz álom volt,
de arcomon a
rozsdamosoly
,
mely vérrel
itatódott,
már nem törölhető le,
jobb lesz, ha megyek,
s angyal leszek én is,
friss vérrel tán
lemosható mégis.

A földre csak
egy régi ablak-
szárny zuhant.

*

Reggel a metrón ukulelét pengetett egy zerge,
mindenki morgott, csak a kispuma nem,
mancsában a reggeli palacsintával,
tágra nyílt szemmel figyelte,
tetszett neki a hangszer hangja,
s így dorombolva evett.

A következő megállónál leszállt a zerge,
de kispuma nem szontyolodott el,
mert felszállt egy paranormális kecske,
s míg a többi állat a kocsi végében reszketett,
kispuma vidáman pofozkodott a mekegővel,
az hálás volt neki, végre játszott valaki vele,
kebelbarátom, mekegte, mikor leszállt a Deák téren.

Kispuma szomorúan utazott tovább,
nem volt már többé vidám társaság,
savanyú állatok bűzlöttek vele,
leszállt hát előbb, mint tervezte,
s a felszínen nyargalt munkaketrecébe,
de közben levadászott egy öreg pintyet,
s a maradék palacsintával jóízűen megette.


*

Semmi kis élet,
igaz szívem mindent hisz:
így leszek szabad.

*

feledésbe öltözöm,
magamra húzom a fekete éjt,
csinos vagyok, ugye?;
közöny
szökik szívemből,
nekem mostantól a semmi is elég,
nem kell a hely;
csupán fakó metszet falamon
a boldogság,
belőled túl kevés, belőlem túl sok
volt az odaadás.

*

Hajlott szívű záporral érkezett,
csendben,
akár egy macska a téli hóesésben,
édesen,
akár az utolsó kókuszkocka íze,
rejtélyesen,
akár egy bizonyíthatatlan elmélet.
A zápor elállt.
Ő mégis itt maradt.
Velem.

*

Egy siketfajd van a fürdőszobámban,
lehetne ez egy elcseszett Douglas Adams novella első mondata,
de nincs is fürdőszobám.
Egy tescós nejlonzacskó az otthonom,
csupa zizegő, áttetsző, nyithatatlan ablak, óriási, mindig huzatos ajtóval a tetején,
ha becsukom, levegőt sem kapok.
El kellene költözni. Talán egy papírtáska jobb lenne,
csinos kis fülekkel, nem túl elavult márkanévvel díszítve, bár
ablakom így sem lenne – majd vágok rá sniccerrel –,
fürdőszobáról nem is beszélve.
Holnap, ha nem leszek túl szomorú,
tán lelek egy tálat, mi homorú,
s ha belefér az új otthonba,
lehet még siketfajd a kádamban.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése