versfélék

varjak tűnnek az égen,
alkony tűz át a lombokon,
betakar a csendes ősz teste,
hideg csorog arcomról.

árnyékok tűnnek az égen,
vérem tűz át az alkonyon,
bennem múlik az ősz lelke,
színes levelek hullnak arcomról.

***

foglalt, jelzi a hang, 
már napok óta, szinte
ujjamba égett telefonszámod,
álmomban is csak tárcsázom,
vakon, mint egy eszelős,
de ott sem érlek el, mással
beszélsz vagy félretetted
a kagylót, nekem mindegy,
úgyis csak azt akarom mondani,
ne keress, ne hívj többet.

***

valamit muszáj volt,
végül is a virágos
határidőnaplót vette meg,
arra volt csak pénze,
így otthon a tavalyi
csomagolóból készített
rá új borítót, ne is lássa,
ne jusson róla mindig eszébe,
ahogy a sír mellett számolta
- miközben szemébe égett
a kis koporsó látványa -,
hány játékot vehetett volna
abból a sok virágból
a gyermekének.

Figyelem, figyelem!

Avagy Attention!

Történt ugyanis, hogy megkeresett egy fiatal, kreatív csapat egyik tagja, tudnék-e irodalmi programot szervezni egy hangulatos kis pincehelyiségbe, amely minden este valamilyen kulturális eseménynek ad otthont, legyen az felolvasás, kiállítás, koncert, vetítés. Naná, hogy igent mondtam és mindenféle papírral, emberkékről, molyokról írt ajánlóval és programötletekkel érkeztem hozzájuk.
Ennek az lett az eredménye, hogy csináltunk október 23-án egy nagyon jó kis felolvasóestet a Tetovált Mementóból (http://moly.hu/konyvek/karsza-andi-molnar-nikolett-szerk-tetovalt-memento), novemberben lesz egy jó kis Booktion! (https://www.facebook.com/events/1487874418159241/?fref=ts) egy nagyon tehetséges fiatal hölgy vezetésében, decemberben pedig a Dazlious duó (https://www.facebook.com/dazliousduo?fref=ts) mutatja meg, milyen is a jó zene.
Novemberben készülünk még egy Titkos projekt című projekttel :) is, erre tessék:
https://www.facebook.com/events/664896523625141/?fref=ts
Ez utóbbinál társszervező vagyok, de emellett van még egy csomó programötletem, amit csak győzni kell megvalósítani. És a legfontosabb, hogy legyen kinek. Szóval figyeljétek őket és gyertek, mert nagyon sok programmal várnak mindenkit (néhányat talán én álmodok meg), ezek közül bárki találhat magának valót, ez biztos. :)
https://www.facebook.com/pages/Attention-A-hely/1447888498803242

Én, Te, Ő

Én

térdig állok a valóságban,
cipőm orrán folyik a por,
eltűnt már a remegés
minden mozdulatomból.
megtart egy pillanat,
magába zár a szó,
tegnap még rossz voltam,
tán ma is az vagyok.
a tükör túloldalára,
ha senki nem figyel,
időnként átsurranok
még éjjelente.

***
Te

csak halkan, ahogy
egy elfeledett vonatsín
kanyarodik az erdőben,
ujjamra fűzöm a holnapot,
elcsenem az égből
az örökkék festéket,
s szívembe festem
vele neved, ha el
is kopik, se félj,
ha letörlöd, sem félek,
az ecsetvonások emléke
megmarad örökre.

***
Ő

világgá mentem,
a nappaliban lévő
üvegszekrényünkből elhoztam
apu csillagait, hogy felfűzzem
őket is az égre, így minden igazi
dolgot jobban láthatok majd,
bevilágítják az egész életem,
s miközben egy elhagyott
úton mégis hazaindulok,
arra gondolok, hogy ő
már tíz éve csendben
szemléli a végtelent.

Őszi megújulás

Nekem az ősz megnyugvás, újjászületés, lehetőségek, megtisztulás, fájdalom nélküli szép elmúlás. Ilyenkor szeretek kimenni a természetbe, gyönyörködni a színekben és nem gondolok arra, hogy mindez a természet készülődése a télre, hanem arra, hogy ez a természet ajándéka nekünk, ad valamit, mielőtt egy időre csendbe, hóba és hidegbe burkolózna. Szépséget ad, esélyt ad, időt, hogy megtegyük, amit eddig elfelejtettünk, nem volt kedvünk, nem volt merszünk. Még nem késő. Érzem, hogy a nyár elragadott belőlem, talán nem azokkal az okokkal, mint másokat. Volt nyaralás, pihenés, de emellett egy kicsit újra össze kellett szedni magam, tisztába kerülni azzal, hogy ki vagyok és mit akarok. Még nem sikerült teljesen mindezt megtudnom, de lesz néhány magányos sétám a közeljövőben, ahol mindenre választ fogok találni. Remélhetőleg. Le kell vetkőzni a sok stresszt, ünneplőbe kell öltöztetni a szívet, így indulunk az évnek, de valahogy mindig elsorvad és csak hajszoljuk a napokat, aztán csak azt vesszük észre, hogy már megint körbeértünk. Most kell megállni. És újrakezdeni. Megint. Segít a hűs szél, még mindig melengető napsugár, a színek, az illatok. Nem csak tavasszal születnek jó és szép dolgok. Ne csak a szemeteket nyissátok ki, se akkor, se most. A szíveteket, hogy befogjatok mindent, ami jönni akar, így örülhetünk majd a télnek is. Mert szép is az. Az eső is szép, a vihar is szép. Csak merjünk látni és érezni.

Ennek lehet, hogy nincs sok értelme, de nagyon ki akart jönni, inkább nem is olvasom újra az egészet.:)
Inkább megmondom, mire jutottam:
- megrohamozom újra a kiadókat és folyóiratokat,
- írok mindenféle pályázatra (pl. 100 szóban Budapest), meg amúgy is,
- leteszek végre egy középfokú nyelvvizsgát,
- jelentkezem kiadókhoz, bárminemű irodalmi, kulturális érintettségű munkahelyre, hogy több időm, pénzem legyen, hogy végre újra tanulhassak, és persze előrébb juthassak az irodalmi életben,
- továbbra is igyekszem ápolni a barátságaimat,
- eljárni irodalmi programokra,
- és felelősséget vállalni azért, akit megszelídítettem :),
- meg ami még jön. :)

Helyetted írok magamnak

nem szól, nem mond semmit,
csak figyeli a hajtincsét,
amit folyton szemébe fúj a szél,
biztos arra gondol, rövid haj kellene
vagy csak egy szép díszes csat,
különben is, most arról kellene
beszélnie, hogy mit érez, mit szeretne,
tévesen arra gondol a kedves,
érdeklődés hiányában minek,
továbbra is hallgatni szeretne,
ez látszik az arcán, a szemében,
s tekintetében valami régi sebhely árnyéka,
amit az évek csak mélyebbre vájtak,
de hát kinek nincs sebhelye, múltja?
küszködik, látom, hogy harcol magával,
borzasztó ez a hallgatás, gondolja,
mégsem képes rá, feláll, futó csókot
nyom ajkamra, s csak azt látni,
miközben távolodik - nekem is mennem
kell, a HÉV nem vár -, hogy előveszi
a telefonját és mire a háta,
s léptei nyoma belevész a tömegbe,
a telefonom pittyeg, sms jött tőle:
tudnod kell, hogy én azért szeretlek...
tudom én, hogyne tudnám, de
jólesne ha legközelebb inkább
előttem mondanád, talán még
azt a kósza tincset is a füled
mögé tűrném, ne vágd le azt
a gyönyörű hajat és főleg ne hallgass,
mondd el, mi bánt, s csended leszek,
mellettem végre megpihenhetsz.

most ősz van

most hideg van, most ősz van.
felsegíti rád a kabátodat
és színeket kócol a hajadba.
pirosat, sárgát, barnát,
majd zöldre festi lépteid nyomát.
nem tudod, merre mész,
mögötted elmarad a nyár és az emlék,
hogy leégtél a napon,
azon a túl meleg, nyári napon,
vártad őt, a szemüveged otthon hagytad,
be sem kented magad és csak álltál,
vártál, az órát bámultad
a szemközti megálló falán,
mindjárt itt lesz, mondogattad,
jön, megfogja remegő kezed, hogy
elvigyen egy sosem múló tavaszba,
ahogyan megígérte, miközben ajkáról
a dohányfüst kesernyés íze szívedbe
tapadt és elhitted, hogy minden lehetséges.
most pedig csak mész,
lehámlott rólad bőr, idő, a kezed sem remeg már,
csak a tekinteted vált kissé bizonytalanná.
a színek feketébe s szürkébe fakultak,
minden út egyformán jó lesz,
árnyékod túlnyúlik rajtad és
mire képes lennél sírva fakadni,
télbe göngyöli lelked az élet
s egy könnycseppet hagy arcodon,
megfagyva, várva a tavaszt,
mely sosem jön már el.

most

sírva fakadni és/vagy ordítani