Biocica 2.

Újabb állapotjelentés.

Van nekem egy nagyon jó müzlireceptem (http://ciccnyog.blogspot.hu/2015/03/biocica-avagy-eljunk-egeszsegesen.html). Na, semmi extra, de múltkor otthon voltam, Kaposváron, anyu vett is mindent, ami kellett - húzta a száját, milyen gezemüzéket kell vennie, de nem akarta, hogy Pestről cipeljem, szóval azért megvette -, de ő már csak ilyen. :) Nővérem viszont kért egy falattal, mikor megcsináltam.
Ennek több, mint egy hónapja, azóta minden nap eszik, sőt, a kolléganőit is rászoktatta, együtt szoktak müzlizni. :) Sikerélménynek tökéletes. :)
Azóta én már továbfejlesztettem, de így sem olyan extra, jelenleg ebből áll a csodareggelim:
- zabpehely
- mazsola
- nádcukor
- mandulapehely
- kis fahéj
- puffasztott amaránt (új szerzemény)
- lenmag
(- ha éppen van, akkor egy kis gyümölcsszörp)
- görög joghurt
Ízlés szerint, plusz lehet bele tenni gyümölcsöt, én főleg banánt szoktam belekarikázni. :) Összekevertem egy nagyobb adagot a száraz összetevőkből, egy nagy dobozban tartom őket, így reggel kómásan csak merni kell belőle és összekeverni a joghurttal. Kb. 7-8 evőkanállal teszek egy nagy joghurt feléhez (+ egy banán, ha gyümölcsözöm is).
Konyhai téren más nagy újdonság nincsen, de szereztem teljes kiőrlésű lisztet (meg zabpudingot), abból csináltam múltkor muffintésztát, jelentem, ezzel is finom: http://moly.hu/karcok/521784

A fürdőszobai részleg is alakul, kipróbáltam a szír Aleppo olívaszappant (12 % babérolajjal), nagyon pihe-puha leszek tőle :3, hajmosásra is alkalmas, de utána kell az almaecetes öblítés.
Arcra is tökéletes. Sokáig elég lesz.
Megy ezzel párhuzamosan a szódabikarbóna a hajra, ha ráérek, akkor a tojássampon (de ezt csak akkor használom, ha jó idő van, mert hideg vízzel kell öblíteni), valamint tegnap újítottam egy sheavaj és kókuszvaj sampont (csupa jó összetevővel). Ebből nagyon kevés kell, szóval látom előre, hogy ez a 350 milis cucc hónapokig elég lesz (majd ha lesz "kedvem", veszek belőle még egyet, hogy legyen belőle tartalék). Úgyhogy ezzel a 4 módszerrel fogom ápolni a hajamat, mikor melyikkel. Van egyébként ugyanúgy shea+kókusz tusfürdő is, abból is veszek alkalomadtán, ha édeskésebb illatra vágyom + nővérem jön fel úgyis nyáron Budapestre, ő is ki tudja próbálni.
Azt mondjuk még mindig nehéz megoldani, hogy rendesen kimossam a hajam, ha olajpakolást teszek rá, mert elég nehezen jön ki, de majd kitapasztalom. Most szőlőmagolajjal (+ pár csepp argánnal) kenem kb. kéthetente, azon egyszerű oknál fogva, hogy tavaly vettem egy üveggel, de ételben borzalmas, nem bírom az ízét. így valahova el kell használni :D, mert jövő hónap végén lejár. Úgyhogy hajon és arcon fog elfogyni, kárba biztosan nem vész. :)
A lényeg, hogy továbbra is azt tudom mondani, mint múltkor, hogy amióta nem használok bolti, márkás, menő, ilyen jó, olyan jó samponokat, szebb, erősebb, fényesebb lett a hajam és lassabban zsírosodik (kerülöm is amúgy a drogériákat, mert még így is nehéz ellenállni nekik, hogy tudom, nem jók azok a kenceficék - hiába, nőből vagyok :)).
Fogkrémből egy Aloe Fresh márkát használok, illetve már fogyóban, viszont nem volt belőle legutóbb az üzletben, így egy Veradent nevűt vettem. Ezek előtt a Naturland svédkeserűs fogkrémjét használtam, csak megláttam az összetevők végén a methylparabent, így úgy döntöttem, elfelejtem.
Rettenetesen fárasztó folyton az összetevőket nézni, és nem is mindig találok tökéletes dolgot, vagy igen, de az meg jelenleg megfizethetetlen számomra. De nem panaszkodom, mert így is sok mindennel tudok tudatosabb lenni és legalább elmondhatom, hogy megteszek mindent, amit tudok és lehet.
A mosódió továbbra is szuper, az illóolajok is megteszik öblítő helyett, bár hamar elillannak. Takarításra meg ecet + szódabikarbóna, felmosáshoz illóolajos víz.

Mozogni nem sikerült elkezdeni, a költözés sok plusz kiadást hozott magával és az új életre való berendezkedés egyelőre csak szívja az energiámat (kifogás, kifogás). Gondolom a lelki egyensúly nem is lesz meg addig, amíg a kis kuckómban nincs minden kipakolva és nem találok nekik megfelelő helyet. Szóval ez a hétvége is részben ezzel fog telni. Meg kinézek a régi munkahelyemre, viszek a népeknek egy kis zabpelyhes kekszet. :)

Nem panasz, nem stressz, csak ténymegállapítok

Továbbra is rohanunk, csak az a baj, hogy bárkit kérdeznénk meg, hogy igazából hova is?, akkor arra nem tudna válaszolni. Például rettenetesen idegesít, hogy élelmiszerboltban mint a gép, tolják a cuccokat, fizetsz és elpakolni már nem lehet nyugodtan, mert rád tolja a következő ember áruit. Nyilván ez is fentről jövő utasítás, hogy minél rövidebb idő alatt minél több embert kiszolgálni. Engem viszont nem érdekel, ideges típus vagyok, nem tesz jót, hogy még ezen is stresszelem magam. Nem tudok pikk-pakk elpakolni. Szóval egy ideje taktikát váltottam. Szépen, komótosan elpakolok és utána fizetek. Én is kivárom a sort nyugiban, így más is megteheti. A másik a busz végállomása, az emberek még félig fent vannak, de már riaszt a sofőr és csukná az ajtót. Elhiszem, hogy késésben van, de azért hadd szálljunk már le. Mindenki rohan, figyelmetlen - tegnap egy bácsika próbálta betolnia a kis kerekes bevásárlóját a bevásárlókocsiknak való helyen és közben igyekezett a forgóajton átjutni, mi türelmesen vártunk, erre egy bocsánat, de egy hülye picsa befurakodott mellette, mint a villám. Se bocs, se semmi, én hülye meg azt hittem, hogy segíteni akar neki. Jó, meglöktem utána a kosarát egy kicsit, bevallom, de hát úgysem tudja, miért kapta (nekem viszont jólesett). Arról meg nyilván nem kell beszélni, milyen korrekt dolog az, hogy 1. te szállsz le, de a másik már igyekszik felfelé 2. bizonyos kor felett, ha egyazon irányba tartotok, mind felszállásnál, mind leszállásnál tolakszik, mint egy vaddisznó. A másodikhoz megjegyezném, hogy a fizika törvényei még mindig nem teszik azt lehetővé, hogy aki felszállásnál tolakodott, hogy elsőként ülhessen le, az nem fog tudni elsőként is leszállni, bármennyire is szeretné. Gondolom az is ismerős, hogy az utcán 10-ből 10-szer te húzodsz le/kenődsz fel a falra, hogy a másik, akinél se kép, se hang, el tudjon menni. Ha nekimész, neki áll feljebb. Komolyan, hova futunk? Így is rabszolgaság az egész életünk, télen még fényt sem lát az ember, reggel, mikor elindul, még sötét van, este, amikor hazaér, akkor meg már sötét. Forgatjuk a mókuskereket, sokan ki sem tudjuk élvezni a pihenőnapot, mert vagy akkor is dolgozunk, vagy éppen nincs miből. Nagyon nem jó ez így. Nyilván mindent nem tudunk megoldani. Nem is nekünk kellene. De amin lehet, azon változtassunk. Ne legyünk türelmetlenek. Én azt mondom, ha a munkád nem abból áll, hogy életet adsz vagy életet mentesz, akkor semmi más nem lehet annyira komoly és fontos, hogy idegeskedj miatta vagy ne figyelj arra, akit szeretsz. Mert nem éri meg. Mert nem az jár rosszul, nem az lesz beteg, akit te fellöksz, akire kiabálsz, mit topog már előtted, akit szidsz magadban, hanem te magad. És te vagy az, aki lemaradsz dolgokról. Nyilván az említett kicsinyes igazságszolgáltatásom a furakodó nővel elégedettséggel töltött el, így az nem fog rám negatívan hatni. Ennyi gonoszság belefért. :) Az a baj, hogy megmondhattam volna neki szépen, hogy ne haragudjon, de ez igazán nem volt szép dolog, de akkor elküldött volna... Pedig ezt kellett volna tennem. Legalább elültettem volna a gondolatot, hogy rosszul viselkedett. Máskor így teszek, talán használni fog. Ha nem, legalább megpróbáltam. És mint tudjuk, a gondolat a legellenállóbb parazita, ha egyszer gyökeret ver, kiirtani lehetetlen.

Túlvállalok ergo sum

Mert azt hittem, hogy majd 2015-ben kevesebb dolgot fogok találni magamnak és esetleg lesz időm végre pihenni is.
Az év poénja, komolyan.
Jó, hát nyilván az embernek meg kell küzdenie a céljaiért. Legalább az energiaitalról leszoktam. Helyette lenmagot meg zabpelyhet tolok. Kinek mi. :)

Januárban még reménykedtem, aztán ahogy kikerült az új Moly-antológia felhívása és elkezdtünk lakást keresni párommal azzal párhuzamosan, hogy jelentkeztem szerkesztőnek a molyon (és eleve Merítő vagyok) és találtunk egy olyan projektet Kedvessel, amit nem lehetett kihagyni, rájöttem, hogy ezt már megint jól el... Úgyhogy ha már lúd, legyen kövér felkiáltással jelentkeztem az első moly díj, a Merítés-díj egyik zsűritagjának, ami azt jelenti, hogy kb. hónapokra beszabályoztam magam az olvasnivalók tekintetében. De ha olvasói díjat osztunk a legjobb magyar, kortárs regénynek, akkor abból nem szabad kimaradni! És bizony, nagyon sok kellemes olvasmányélménnyel gazdagodtam eddig, és remélhetőleg még fogok is.
A költözést leszámítva természetesen mindent azért csinálok, hogy egyrészt másoknak jó legyen, másrészt, hogy egyszer már nekem is jó legyen és azzal tudjak foglalkozni, amit szeretek és amihez értek. Szóval ha nincs hely abban a bizonyos irodalmi homokozóban, akkor csinálok egyet én magam. Oda meg majd az jön, akit én engedek be. :) Vicceltem, pontosítok: meglesz, ki nem jöhet be, mindenki másnak szabad lesz. Ez talán elegánsabb megoldás.

Közben persze nem adtam fel az írói karriert sem, bár mostanában halni sincs időm. Időnként azért kipattan valami belőlem, mint oravecznórából az életbölcsességek, csak ezek talán emészthetőbbek.

Most zárul a jelentkezés a második Moly-antológiára, utána visszavonulunk Andival, szerkesztőtársammal és összeállítjuk az új kötetet. És mellette intézzük majd a többi ehhez kapcsolódó dolgot.
Ha minden jól megy, a titkos projekt, amit Kedvessel ketten csinálunk meg (kezdjük érezni a súlyát, ebből sűrű szemöldökfonások és basszamegek lesznek, de úgy szép az élet, ha zajlik) lassan nyilvánosságra is kerülhet.  Közben olvasok rendületlenül - ja, gyerekek, Kőrösi Zoltán Szívlekvárját mindenki olvassa el -, csinosítom az új otthonunkat, talán el tudok kezdeni alkotni is - írni is, festeni is -, készülök a jövő hét utáni Könyvfesztiválra, bár csak a társaság miatt, a dedikálások közül, őszintén szólva, egy-kettő fogott csak meg, de ők is inkább magyarok, velük pedig Könyvhéten is tudok találkozni. Hónap végén pedig újabb rovatot készítek a Merítésbe. Addigra szerintem még találok legalább két olyan dolgot, amit huzamosabb ideig kell csinálni, nehogy véletlenül ráérjek. Van persze n+1 ötlet a fejemben, ezek közül pár majd nyár végétől lesz aktuális, de mindig jönnek újabbak. Borzasztó dolog. Mosogatsz, ruhát hajtogatsz, esetleg gyanútlanul kinézel a villamos ablakán és hopp!, máris eszedbe jut egy projekt, egy programötlet, egy verssor, egy világmegváltó dolog. Áldás és átok. Amint lesz saját iroda, saját székkel, egyebekkel, az átok részét egészen biztosan ki tudom majd dobni (addig is kitartóan faragok le belőle nap mint nap). Vagy legalábbis elzárom egy fémdobozba és felteszem a rossz dolgok polcára, a kulcsot pedig felhasználom egy különlegesen szomorú kollázshoz. Mondjuk.

Ma este pedig sütni fogok, muffintésztát tepsiben, amit szétmorzsolok utána és vaníliapudinggal öntöm le. Mert megérdemlem. Mert megérdemeljük.

Ha pénzed van, szimpatikus vagy, avagy az albérletkeresés örömei

Anno mikor 3 éve felköltöztem Budapestre és a következő évben is, mikor meg arrébb egy kerülettel, úgy működött a dolog, hogy neten megkerestem, elmentem, megnéztem, tetszett, ott helyben ki is vettem (a második alkalommal többes számban, barátokkal bútoroztunk). Mindkét helyen kaptunk pár nap haladékot is a kifizetést illetően. Tiszta sor.
Aztán az élet haladt, változott, vele együtt én is, találtam egy férfiembert, aki ahelyett, hogy unna, még velem is akar élni. Hát jó. Akkor keressünk közös lakást. :)
Nem gáz, ismert oldalakon keresünk-kutatunk. Három havi kaució. Jó, hát ez múltkor is így ment, tudjuk. Az ugyan, hogy 4 hónapos spórolás és mellette még plusz segítség kellett ahhoz, hogy összegyűjtsük, az már egy másik sztori és az ország szégyene (mint sok más is).
Ó, megannyi jó kis lakás. Oké. Hívjuk fel őket. Ingatlanos a legtöbb, ezt is tudjuk.
És akkor a változás wtf-jai:
- bizonyos ingatlancég hirdetéseinél a tulajok elérhetőségeit 7-9000 Ft-os díj ellenében tudják rendelkezésünkre bocsátani (ha meg nem tetszik személyesen egyik lakás sem az adott cég kínálatában [ha egyáltalán tudunk megfelelő időpontot egyeztetni a tulajokkal], akkor ezt buktuk, tök korrekt, nem?)
- megtekinteni a lakást csak ma (hétköznap), csak holnap (hétköznap), csak délelőtt, csak délután lehet (mert az emberek nyilván nem dolgoznak, de legtöbben, ez evidens, csak fizetőképes embernek adják ki a lakást; aki viszont kedd délelőtt a herevakarás mellett ráér lakásokat nézegetni, az több, mint gyanús, maximum a jól kereső vállalkozó ér rá ilyenkor, annak meg van annyi pénze, hogy ne szaros 60-70 ezres albérleteket keressen, a normál mezei embernek meg nem biztos, hogy van annyi szabija, hogy legalább egy hetet kivegyen lakáskeresés céljából - ok, vannak a délutáni, esti műszakosok, na de csak nem mindenki az?!)
- és kié lesz a lakás? A verzió: a tulajok eldöntik és értesítik a legszimpatikusabb érdeklődőt/érdeklődőket, tisztára, mint egy állásinterjún, B verzió: azé a lakás, aki helyből kivágja nekik a kb. kétszázat zsebből, mert akkor azonnal szimpatikus leszel (elhiszem, hogy pénz, pénz, pénz, de ez sem garancia arra, hogy a későbbiekben az az illető rendszeresen fogja fizetni, amit kell)
Bizalmatlanok az emberek. Jogosan. De túlzásokba azért nem kellene esni. Volt egy faszi, aki miután Párom közölte vele, hogy igen, van munkája, igen, egyetemi alkalmazott, az volt a kérdése éshogyazmi. És mit csinál pontosan. Meg mit nem. Itt éreztük, hogy ezt a lakást már eleve el sem megyünk megnézni. Köszönjük, de rigolyás főbérlőből nem kérünk. 10-ből 11 ember egy napot adott a megtekintésre, több lehetőség nem is volt, mert már aznap szerződni is akartak. Szuper. Rohan az élet így is eléggé, legalább mi ne tegyük. Pont emiatt nyúlnak bele legtöbben link albérlőkbe, mert rögtön és azonnal.
Szerencsére voltak rugalmasabb emberek, így mivel 10-18-ig dolgozunk nagyjából mindketten, vagy keltünk reggel korábban, vagy este tettünk egy plusz kört "majd alszunk az új helyen" felkiáltással.
És végre meglett a szinte tökéletes kis kuckó. A macskáim ugyan nem jöhettek (nem is baj, idősek már, de azért hiányoznak), mert itt eleve van három, plusz egy nagy kutya is. Külső kerület ugyan, de legalább csendes, erdő, tó is van a közelben, lovarda szintúgy.
Az egyik macska amúgy Amerikából jött, és tényleg másképpen is nyávog. :D A kuckó két embernek tökéletes. Nem teljesen felújított, apró javítások nyilván kellenek majd, de legalább a mienk. Egy kis időre meg tudunk itt pihenni (arra a 20 évre, amíg összegyűjtünk annyi előleget lakásra, amire újabb 20 éves futamidejű hitelt tudunk felvenni :D).
Most jó.