2013. december 29., vasárnap

addig írj, míg friss a seb

kiesett a toll a kezemből, lebénultam,
a szavak meg csak folynak kifelé belőlem,
nem tapadnak meg a papíron, keringenek
körülöttem tétován, kétségbeesve,
s már el is szöktek, ki az ablak
repedésein át a hidegbe, hogy hozzád
menjenek, még utoljára összekoszolják
az életed, de megfagynak útközben,
s hajnalban az első munkába siető
járókelő sáljában láthatatlan pacaként
szétfolynak

*

szilánkok. kiszedem mindet, ne fájjon, 
így viszont fázom, mert nem maradt bent semmi, 
csak a súlyod, rideg tömeg, le kell adnom, 
vigyázva, én ne fogyjak el, mert te csak 
hátrahagyott reményzacc vagy, máshol 
melegítesz egy erős, ép szívet, nekem meg 
itt maradt önmagam fekete árnyéka, 
s már nem kérek bele se cukrot, se tejet. 
csésze nélkül minek.

*

öltöztess díszbe. kérlek. nem nagy ügy, csak úgy. tudod. érzéssel.
ahogy fűszerezed a levest vagy gyúrod a süteménybe az édeset.
de közben kóstolsz, figyelsz, mert minden új első is.
próbálgasd rám mosolyod, szavaid, találj helyet mindennek,
ha nem tetszik, cseréld ki, pakold át, szemlélj kicsit távolabbról,
s ha végeztél, vonj magadhoz, úgy dőlj hátra, elégedetten,
s én is felöltöztetlek téged. csak úgy. érzéssel.
mint amikor az utcai lámpa fényében nézed a hópelyheket,
egy darabka megszelídített sötétség, így megy ez.
s ha lebontasz egyszer, mint vízkeresztkor a karácsonyfát
és az utcára teszel, vigaszt merítek majd e szóból: örökzöld. örökzöld…

2013. december 28., szombat

komolyan

semmi baj.
komolyan.
a világnak szomorúságszörnyekre is szüksége van.
ha te boldog vagy, én is az vagyok
de tényleg

"Majd még keményebben dolgozom." hogy ne legyen időm miattad sírnom

majd azzal vigasztalom magam: úgysem működött volna
meg
jó ismerősödnek lenni is több, mint elég

"...az élet nem tisztességes."

de te legalább boldog vagy

én meg feljelentkezem mosolyszemináriumra

28 év alatt megtanulhattam volna, hogy nekem nem osztottak szerelemlapot 
alkalmatlan vagyok

"...mindig sóvárgunk és sosem kapjuk megamit akarunk. Lehet, hogy csak ennyit viszünk magunkkal, amikor kilépünk az életből és belépünk a halálba. Sovány vigasz, de még ez is jobb a semminél."

vitatkozhatnánk
de nem lenne értelme

aztán az is lehet, hogy rosszul értettem félre, de mindegy
konkrétan
leszarom 
az 
egészet

többet nem tudok

:)













2013. december 25., szerda

Haikuk - ezúttal címekkel


lehetne kék hó, 
egy kicsit úgy éreznénk, 
az égen járunk.

*

csodállak (az évhez)

ismét elfogytál. 
ismét lesz erőd mindent 
újrakezdeni.

*

szükségem van rád

ki fogja nézni 
hogy kapom el nyelvemmel 
a hópelyheket?

*

szeretlek

tudom, nem szabad, 
majd hó alá temetem, 
tán elfagy még ma.

*

december

december, ha jő, 
szívünkkel melegítsük. 
nem hideg lesz; szép.

*

téli intelem önmagamhoz

ne sírj. könnyeid 
arcodra fagynak és nincs, 
ki felolvassza.

*

illúzió

hóesés közben 
ártatlanok lehetünk: 
szép illúzió.

Rajz

Megrajzolom arcod a sötétben, testednek is körvonalat adok,
tinta minden ujjam, filc minden sóhajom, minden elsuttogott szó
pedig szinte igazivá tesz, simogatom a semmit, becézem, szeretem,
a levegőbe csókolok, hol ajkadnak kellene lennie és ott is van,
szinte érzem, ahogy piros lesz orcám szakállad érintése nyomán,
hogy férfiasságodat, mint fal a belé vert szeget, oly erősen tartom magamban,
és maradsz, minden éjjel, egész éjjel,
ha el is fogy az idő, hát újrarajzoljuk őt is,
ahogy minden ölelést, minden pillantást, mindent,
csak a valóságot nem lehet, nincs festék, mi fogna rajta,
fázom, egyedül vagyok, képzeletem tintája ma estére végleg kifogyott,
az utolsó cseppek szememből kacagják a búcsút,
s mielőtt elalszom, még látom, hogy folysz szét könnyeim által,
s mint fantomfájás, viszketsz, míg nem jő a hajnal.

Wonderful Christmas Time

23-án még dolgoztam háromnegyed hatig, aztán spuri a vonathoz, 11-re haza is értem. Örömködés, meg minden, majd csomagolás hajnali kettőig.
Másnap 9-kor kelés, készülődés, fadíszítés (műfenyők csak, anyu már nem bírja cipelni), felháborodás, hogy a törött pipadísz, ami vagy negyven éves, ki lett dobva, majd megbékélés, mert hát vannak még régi díszek, de közöltem anyuval, azokat tessék eltenni majd nekem, ha már nem lesznek képesek karácsonyfát szolgálni. - közjáték 1.: ki lett cserélve a bejárati faajtónk műanyagra, mert már szegény elég öreg volt, de én azért a végsőkig tiltakoztam, annyit sikerült kiharcolnom, hogy a kisablakot anyu eltette nekem, meg kb. egy 5x3x3-as darabot az ajtóból, hiába, én már csak ilyen nosztalgikus, múltban élő vagyok -
Sütés-főzés, mamakerülgetés, szokásos menü: rántott hús, iglo halrudacskák, vajas krumpli, francia-, és tojássaláta, sütiből meg grillázstekercs, méteres kalács plusz mama hozott zserbót és egy-egy rúd diós és mákos bejglit. Csilingelés, csillagszórás, boldog karácsonyt, puszi-puszi, majd unokaöcsi elsőbbsége a csomagok bontogatásánál. "Te szent ég! Ez az eddigi legjobb, legszebb karácsony! Köszönöm Jézuska! Köszönöm mindenkinek! Jajj, labda, jajj, könyv, jajj ..." és mi nővéremmel felváltva nevettünk és sírtunk ezeken a jeleneteken. Az őszinte, gyermeki öröm örök varázsa. Majd jöttünk mi, mindenki örült mindennek.
- közjáték 2.: anyunak vettem világítós kis karácsonyfát, tudjátok, ami színes, meg kétféle színben világít, szóval megmutattam még tesónak anno skype-on is, erre hazajövök és a tv tetején találok egy ugyanolyat, csak fehérben (én kéket vettem), tesómat le is .sztam érte :D, miért nem szólt, majd egy későbbi beszélgetés alkalmával anyu közölte, hogy Barnus (unokaöcsi) elkobozta, ezért vett még; ötöt; ÖTÖT! a víz is levert, hát mondom, ilyen nincs :D, aztán a fa alatt anyu elkezdi kibontani azt, amit én vettem neki, megáll, furcsán néz, tesóm kezembe nyom egyet az én ajándékaim közül, hogy inkább azt bontsam most, kiderült, anyu is vett nekem egyet :D -
Azért lett csere is, meg egyéb vicces dolgok, pl. mindenkinek megmutattam a másik ajándékát, anyunak tesóm sálját (hű, ez tök jó), tesómnak anyu sálját (hű, ez tök jó), amit aztán a fa alatt ki is cseréltek a javaslatomra :D, tesó megmutatta nekem anyu pólóját, erre én: nekem miért nem vettél ilyet? - kaptam, aztán kiderült, hogy anyu is eljátszotta ugyanezt, amikor neki mutatta meg tesó az én pólóimat.
Ajándékozás után gyors asztalterítés, kaja, pihenés, játék, én idegbajt kaptam, mert úgy nézett ki a helyzet, hogy a Karácsonyi énekem Pesten maradt, a mek-en meg csak másik fordításban volt fent, de végül is jobb híján annál maradtam és egy-két név, kifejezés volt, ami kimondottan zavart, amúgy nagyon tetszett. Félig megnéztem az Ózt is, mint minden évben, csak most eléggé elfáradtam, szóval ma este fogom befejezni.
A macsekok is kaptak ám ajándékot, akik konkrétan kövérek :D, unokaöcsém jól tartja őket. Először elfutottak, gondolom haragudtak rám, de aztán csak megbékéltek és dorombolással adtak hangot annak, hogy mennyire örülnek, hogy megint hazajöttem. Ma pedig jó kis húsleves volt az ebéd.:)
Holnap a volt majdnemanyósék érkeznek (Barnus keresztszülei), nekik is lesz egy-két meglepetés karácsony alkalmából.
- közjáték 3.: csináltam idén három, kortárs szerzőnek ajándékot, egyikük már meg is kapta, nagyon örült neki, egyhez úton van még, tud róla, remélhetőleg pénteken meg is kapja, a harmadikkal pedig még egyeztetni kellene, úgy volt, hogy személyesen kapja meg, de nem sikerül közös időpontot találni, majd valamikor csak összejön, remélem -
27-én benézek a régi boltomba, átmegyek egy ismerőshöz, aztán még pihenek egyet, mielőtt 28-án visszamennék a Nagy Faluba. Utána pedig 3 nap meló és itt a szilveszter.
És akkor jöhet a poszt minden olyan dologról, amit idén életemben először csináltam, búcsúlevél 2013-nak és köszöntés 2014-nek, fogadalmak meg minden. Az elsőt biztosan  megírom, a többit lehet, elintézem ciccesen egy-egy tömör, kifejező mondatban.
Addig pedig humbug nélkül víg karácsonyt mindenkinek! :)

2013. december 19., csütörtök

Tetszeni vagy nem tetszeni.

A mozis srácok folyton vigyorognak rám, imádják az e-mail címem/nevem (ciccnyog@) foglalásnál, idegen slames srác ír rám, hogy tetszik neki, amit csinálok, először csak kedves Nikolett, aztán kedves N., most már csak szióka vagyok, kolléga sosem felejti el megjegyezni, hogy mennyire jó vagyok, itt is, ott is, meg amúgy is, a fiúk is megdicsérnek itthon (persze ők csak udvariasságból, meg baráti szeretetből), ha egy hónapban egy-két alkalommal nőnek öltözöm, hogy csinos vagyok, a munkahelyemen az egyik biztonsági őrnek vagyok az egyik kedvence, a bizsus nő fia is múltkor szépen mosolygott rám (kár, hogy annyira fiatal) és akkor itt vagy Te, aki mondjuk posta helyett személyes találkát választottál ajándékátadásra (ha össze tudjuk hozni) és egyszer már mondtad, hogy csinos vagyok, de csak azért, mert kedves vagy az utolsó fűszállal is, szóval ezek nem érnek, itt vagy Te, akinek tök mindegy vagyok! Vagyis inkább nem. Semmi sem. Hát hol itt az igazság, kérem szépen?
Nem tartottam magam sosem szépnek (időnként sikerül kihozni magamból valamit), megszoktam, hogy aki nekem igen, annak én nem, akik meg nem, azoknak én igen (bár nem értem, miért). És tudom, hogy ez így megy, de attól még megőrjít és minden egyes alkalommal, minden újabb reménytelen esetnél jobban fáj ez az egész. És én érzem magam szarul, hogy ennyire válogatós vagyok, hiszen 10-ből 10 jónak talál. Nekem meg mégis mindig az a tizenegyedik kell. Ha nekik jó lennék, neki miért nem? (közhelyes, költői kérdés) Elhiszem, hogy az életnek is kell egy kis szórakozás, de humor híján minden, csak nem vicces. Egy kérges szíven nem lehet mosolyogni. Egy kérges, megszakadt szív nem tud együtt nevetni az élettel. Pedig szeretne.

2013. december 15., vasárnap

Nem jó ez így

Most jólesne egy erős férfiváll. Mondjuk a tied. Az a helyzet, hogy az enyémek most nagyon nehezek. A lábaim meg kicsik, nem bírják cipelni. Persze, nem álltam meg, de attól még nem túl esztétikus egy nő, aki nem lebeg, nem kecsesen lépked, hanem vonszolja magát, mint valami zombi. Húz a vállam, húz a szívem. Lefelé.
Munkahelyen továbbra is a mindent csak Jupiternek szabad van, én meg ezt kezdem kurvára unni.
Ugyan csak egy helyről, egy folyóirattól jeleztek vissza, hogy nem tudnak megjelentetni, de attól még rosszul esett. Most írni sincs kedvem. Nem vagyok elég jó.
Miközben csináltam a teljesen béna, komolytalan ajándékaimat, arra gondoltam, hát minek strapálom itt magam egyáltalán?  Inkább megtartom őket. Egy dobozban. A szekrény alján.
A többiekéről ne is beszéljünk. Nem lesznek olyan szépek és egyediek, mint terveztem, de csinálok valamit. Nehogy az legyen, hogy bunkó vagyok. Az meg, hogy elúsztam a dolgaimmal, senkit nem érdekel. A vevőt sem érdekli, hogy hetek óta nem alszom rendesen, fáradt vagyok, sírni szeretnék, de csak hazafelé a héven meg a metrón tudok, ott meg milyen ciki, csak az, hogy ki legyen szolgálva. És teljesen igaza van.
Aztán hazajövök, ahol már nem pörög a világ és nem értem, mit akarok, miért csinálom ezt az egészet. Csak azt, hogy elegem van. Meg egyre nehezebben megy a napközbeni mosolygás. És még Mosolyka könyvével sem tudok haladni, hátha erőt adna. Bár továbbra is inkább egy vállra lenne szükségem. Egy erős férfivállra. De megint csak én kényeskedem valószínűleg (más meg örülne, ha ez lenne az összes problémája), ezek csak az első, kis akadályok, ha ezekkel nem tudok megküzdeni, akkor mit akarok egyáltalán? Senki nem mondta, hogy könnyű lesz. És tényleg.

2013. december 3., kedd

Néma gyereknek anyja se... akkor meg minek a hiszti?

Az út elbírja a fájdalmamat.
A metró elbírja a könnyeimet.
A troli elbírja a hazug mosolyomat.
Az utca elbírja a csalódottságomat.
A kapukód elbírja a gyengeségem.
A sötét elbírja az érzést, hogy soha nem leszek neki elég jó.
Az ágyam elbír mindent, elbír engem s elbírna Téged is, ahogy átölelsz.
Csak a te szíved nem akarja.
Az enyém meg nem bírja.
Az ébredés elbírja a reményt, ami nincs.
A reggel elbírja, hogy feladtam.
Csak én nem bírom tovább.
A nap elbírja, hogy a világ nem állt meg.
Az este elbírja, hogy nem bírom feladni.
Én meg nem tudom, van-e értelme.
szeretlek, bassza meg
majd megmondom a következő életemben
addig meg bírom, hogy távolian vagy, de legalább közel