2013. szeptember 28., szombat

Slam vagy nem slam? Inkább plüss?

Október 5., szombat, Corvintető, este 20 óra.

Nem is tudom, mit gondoltam, mikor jelentkeztem az Országos Slam Poetry Bajnokságra.
De valamit gondoltam, az biztos.
Azóta megkaptam a levelet, az időpontot. És már csak egy hét van hátra.
A szövegemet már régen megírtam, azóta szerintem vagy tízszer változtattam rajta: átírtam, kihúztam, visszaraktam, hozzáírtam, megint elvettem, átfogalmaztam, ...
Hetek óta gyakorlok a tükör előtt, magamban a metrón, héven, elalvás előtt, fogmosás közben, az Audacity programmal felveszem majd visszahallgatom magamat, mit és hogyan kellene másként mondani, hol kellene levegőt venni és hol nem, mit hangsúlyozzak jobban, hol vigyem le vagy fel a hangsúlyt.
De nem izgulok.
Szerintem ez nem biztos, hogy jó dolog, mert félő, hogy egyszerre fog kijönni rajtam.
Vagy nem, de annyi fix, hogy most már szinte álmomból felébresztve is végigtolom gondolkodás nélkül az egészet. Nem váltja meg a világot, talán annyira nem is vicces, mint én gondolom, nem annyira elgondolkodtató, mint szeretném, de az enyém. És ha 3 perces nyögdécseléssel ki lehet állni a színpadra, akkor én is elférek mellettük.

Fontos?
Igen, az.
Miért?
Őszintén?
Pasi miatt hallgattam már zenét, olvastam könyveket, de verset még száz meg száz ember előtt nem mondtam. Slamről nem is beszélve. Azt hiszem, ennek most jött el az ideje. (Pedig ha mondjuk tavaly valaki jelzi, hogy ilyet fogok csinálni, hát kiröhögöm, mindig is utáltam szerepelni, kiállni és beszélni.)
De ez talán nem is lényeg, ez már inkább rólam szól. Magamért csinálom. Mert régóta én vagyok csak és senki más. És egy újabb fokot kell megmászni azon a bizonyos létrán. Lesz, ami lesz. Maradhatnék a mostani helyemen is, de erre meg csak annyit:

"Ha az ember csak azért nem tenne meg dolgokat, mert azok az adott pillanatban nevetségeseknek tűnnek, akár otthon is maradhatna."

Nem félni jöttünk a világra. Élni.
(na, ez még hatszavasnak is tök jó - megyek, ki is karcolom molyra)

Tudom én, hogy valószínűleg papírforma lesz az egész, de attól még kihozom magamból a maximumot, hátha lesz főszerkesztő a közönség soraiban, vagy bárki, aki ha megjegyez magának, az nekem csak jó lesz a jövőben. Bármire. Mert nincs megállás. :)

No meg, vannak nekem csodálatos barátaim (köszönöm :* ), akik jönnek és szurkolnak és támogatnak és támogattak. Egyik barátnőm ezt írta nekem:
Továbbra is azt gondolom, hogy nagyon bátor dolog, hogy kiállsz oda, úgyhogy te már azzal nyertes vagy, hogy önmagadat legyőzted. 
Ez nagyon jólesett.

Folyamatosan küzdök magammal.
Legyen az vers, kézirat, készülő regényképződmény, munkahely, itthon és otthon, az élet, a világegyetem meg minden.:)
De: Carpe Diem!

Azt mondtam már, mily nagyságokkal fogok együtt fellépni?
Indiana, Pion István és Simon Márton! De komolyan! Simon Marcit említettem már? Vagy Pion Istvánt? De Indiana is ott lesz!
Meg én is.
Gyertek, mert jó lesz, ha pedig még szurkoltok is nekem, hogy minimum tisztességesen helyt álljak, akkor köszönöm (nem hagylak cserben titeket - a tölgy jobb ;)). :*


2013. szeptember 20., péntek

Ének

Piszkozatok között volt már egy hónapja. Végül is, miért ne...

Múlt éjjel három látogatóm is volt.
Az első az elmúlt szerelmek szelleme volt,
soványan, karikás szemekkel esett be,
és a szomorúság, vigasz és szemrehányás
különös egyvelegével vett szemügyre.
De hát miért is lenne elégedett?
De miért is lenne csalódott?
Nem a mennyiség, a minőség számít,
ha pedig az elmúlt szerelmeket képviseli,
örülnie kellene, hogy ilyen kicsi a terhe.
Bár kezein megvillantak gyógyult vágások,
és elsőre tán túl soknak ható láncok
fonták körbe alig látszó szívét,
ott voltak orcáin a mosolygödröcskék.
Minden szerelem fáj, de a régi idővel
majd könnyű lesz, s egy szép napon
elporlad majd, mintha nem is lett volna.
Ó, értem már, szegény szellem,
azért születik, hogy egyszervolt szép
dolgok halvány emlékeként létezzék,
s egy szép napon csöndben megszűnjék,
sosem érezve igazán a boldog percek voltát,
csak holmi sejtések, képzelgések fals falán át,
így hát én vigasztaltam őt még,
így kapva meg az igazi leckét.

Ha szép volt, ha nem, ha jó volt, ha nem,
ami emléknek születik, úgy is hal meg,
hát ne bánd sosem, a szív megtörhet,
de az csak burok, ezt ne feledd.

Eltűnt egy pillanat alatt, s helyében
a jelen szerelem szelleme termett,
ki maga egy holt paradoxon,
erőteljes test, de átlátszó,
benne egy kettészakadt szív,
két darabját már csak egy
halvány remény tartotta össze,
szemei csillogtak, de körülötte
éjfekete karikák, szája egyik pillanatban mosolygott
aztán megremegett, csak intett, hogy kövessem,
kezei szépen ápoltak, csak a tenyerébe vájt körömnyomok
csúfították el,
minden lépésnél egy vörösségtől is nedves zsebkendő nőtt lépte nyomán, 
bár nem láttam rajta, hogy sírna vagy vérezne,
belül - suttogta - ne lássa senki, de hisz tudod...
igen, tudtam, s tudom még most is,
miközben egy üres padhoz vezetett,
itt lehetne egyszer vége mindennek,
mondta, s felvett egy falevelet, 
túl nagy a szíved s mégis csak egy
embert engednél be?
az egy ember pedig ő és senki más?
igen - feleltem
lemondóan sóhajtott,
csak megnehezíted a dolgom,
de tied az utolsó szó,
így hát tartom falaid, míg lehet,
s viszek egy darabot neki
szíved kerítéséből szívének,
hátha hozz helyette egy
darabot a sajátjából;
elsárgult kezében már a falevél,
s miközben szép lassan eltűnt,
a tájjal együtt,
még láttam, hogy porlad szét
a hulló levél a pad deszkáin,
s tán megértettem, tán nem, 
de agyamban egy hang, az enyém, 
így suttogott:

legyen szíved hű választottadhoz,
ha nem is lesz közös padotok,
ne adj másnak hazug álmot,
magadnak boldogtalanságot,
próbát tehetsz, de ne sírj,
ha elbuksz, s a keserű íz,
mi szádban marad, remény,
nyeld, nyeld és vissza ne nézz,
csak szívedhez hű maradj,
ha fáj, hát fájjon boldogan.

az eljövendő szerelmek szellemét 
csak egy pillanatra láttam, ahogy
megállt ablakom előtt, majd
tovasietett, egy szót mormolva maga elé, melyet
a szél fújt be az ablakrepedésen:
sajnálom...

Plüss a lelke...

Apunak volt két "plüsse". Azért írom idézőjelben, mert nem azok az igazi puha figurák, kicsit tömörebbek, de nem tudom, van-e rá valami kifejezés. A lényeg, hogy míg Mama Csepelen élt, a sufniban tartotta őket egy szekrényben, és mikor nyaranta felmentem, mindig megnézhettem őket, néha a kezembe is vehettem mind a kutyust, mind a macit.
Aztán leköltöztek hozzánk Kaposvárra, most pedig a garázsban pihennek valamelyik ládában. Anyu még mindig nem akarja őket előre hozni. Én viszont nem szeretném, hogy az idő eltüntesse, megrongálja őket. Legalább egy száraz, biztonságos szekrénybe tegyük be őket. Majd. De most:
úgy vélem, az első igazi barátaink a játékok/plüssök, az első ilyen kötődés feléjük alakul ki (és most nem a szülői, családi kapcsolatokról van szó), és vannak, akik életünk végéig elkísérnek minket
hiszen
ki ne teázott, autózott együtt egy macival, mondott mesét egy elefántnak, súgta meg csínytevését mondjuk egy majomnak?
ki ne szorított volna magához legalább egyszer egy nagy nyuszit, hogy ne féljen, mert ahhoz, hogy átmenjen a szülőkhöz, már nagy volt
kinek nem száradt könnye egy kutyuson, mikor igazságtalanság, büntetés, bántás érte és nem volt kit átölelnie?
ki ne vitt volna kabalaként egy kis mókust dolgozathoz?
ki ne cipelte volna magával a kétszer akkora plüsst, hogy megmutassa a mamának?
hogy pótoljunk egy igazi állatot?
hogy tudjunk kivel játszani, ha nincs más?
hogy nekünk is legyen egy rajzfilmsztárunk?

Felnövünk, kinövünk és felejtünk.

félredobott plüss
tanulja meg helyetted:
minden múlandó.

Az ember megőrizheti gyermeki lelkét, de a mai világban nagyon nehéz vigyázni rá. Kell a megerősítés, a bizonyíték, hogy tudjuk, van értelme csinálni, bízni és hinni. Egy gyermeknek még nincsenek kétségei.
Nekünk pedig csak azok vannak.

De nekem pl. itt vannak a plüsseim. Akik nemcsak emlékeket, de erőt és megnyugvást is adnak. Nem engedik elfelejteni, ki vagyok és honnan jöttem. Hogy egyszer én is voltam gyermek. De tényleg. És volt idő, mikor még hittem és nem féltem. Ha eldobnám őket, azzal magamat dobnám el. A múltamat. Az emlékeimet. Az időt, amikor még feltétel nélkül boldog voltam. Az első barátaimat.

Hogy szeretetet táplálok kitömött, varrott tárgyak iránt?

Igen.

Kellenek a kapaszkodók az életben. Minél többféle.
Az ember alapvetően ugyan csak magára számíthat, de miért fosztaná meg magát valamitől, ami kedves és jó számára?

Nevet adok a plüsseimnek.
Beszélek hozzájuk.
Átölelem őket és nekik sírok.
Velük alszok.
Megnyugtatnak.
Nem érzem magam annyira magányosnak.
Hozzám tartoznak.
20 éve, 15 éve, évek, hónapok óta.
Szükségem van rájuk.
Talán nincs.
De nem adom őket.
Nem mondok le róluk.
Mert az enyémek.
És szeretem őket.

Buksi és Mici és Német kutyus, Nyuszi közel 20 éve, Béla és Szimba, Utazó Maci kb. 15 éve hű társaim, de itt van még nekem Mofli koala, Inigo maki (szégyenszemre neki elfelejtettem a nevét T_T, de azt mondta, legyen ez az elveszett második keresztneve :)), Rezső és Dezső, a malacok, Lajos, a patkány. No meg két Lulu kutyus, egy kicsi és egy nagy, akik menn/tek és ugatn/tak is. De ők ketten még nincsenek fent nálam a Nagy Faluban pár társukkal együtt. Még.

gyermeknek maradni: nem csak emlékezni újra, de hinni is mindabban, amiben régen

Mert fontos. És néhány szőrcsomó igenis segíthet ebben. Komolyan.

Évszak, élet, szerelmek, Te? Talán egyik, talán másik, talán mindegyik, talán egyik sem. Az lesz, aminek olvasod, aminek olvasni akarod.

ősz = szerelmeskedés közben meggyűrt lepedő ráncai

*


mint szerelmeskedés közben 
meggyűrt lepedő ráncai, 
oly sokféle az ősz szívemben. 
néha sima marad, 
máskor fájdalmasan dobban, 
van, hogy szomorú, csalódott 
vagy épp csalfa, mert 
még a nyárral van telve, 
olykor vágyakozó, télre vágyó, 
de ki tudja, fog-e még 
dobogni, mire belepi a hó, 
van, hogy emléke az elsőnek 
s félelme az utolsónak, 
máskor meg gyűlöl, 
fél vagy éppen remél, 
de színes, édes, szükséges, 
s minden lehullt falevél 
után jobban becsülöm 
a következőt, 
s ha már nincs több, 
lepedőm ráncain simítok végig, 
apró emlékek, melyek testem 
nyomán most már örökké 
belém égtek, így mégsem 
kell félnem, mert mindig 
ősz marad szívemben. 
mert annyira szeretem. 
(az ideit különösen.)

2013. szeptember 15., vasárnap

Minden másra ott a ...

Szeretnék/m:

- ősszel egy kupac falevélbe zuhanni
- piknikezni kockás pléden, háromszögletű szendvicseket enni és narancslevet inni közben
- gumicsizmában és tüllszoknyában pocsolyákban ugrálni
- kapualjban csókolózni
- napnyugtától napkeltéig fent lenni
- nagycicát simogatni
- felolvasóestet tartani
- egy befőttesüvegnyi vizet hozni a Loch Ness-i tóból
- konyhapadlón szeretkezni
- meg stégen is (éjszaka)
- megtanulni Edgar Allan Poe Hollóját
- egy elhagyatott házban tölteni egy éjszakát
- egyszerre lenni két helyen
- hinni, hogy az állatok tényleg megszólalnak Szenteste (én eddig hiába próbálkoztam a macskáimmal)
- hóesésben táncolni
- esőben futni
- elmondani, hogy...

Szeretném, ha:
- lenne kivel átbeszélgetni az éjszakát
- valaki újra megszárítaná a hajamat
- lenne valaki, aki megtanítana újra bízni
- valakivel játszhatnék végre apu sakkjával
- lenne valaki, akinek a karjai közt pont elférnék
- nem kellene folyton azt írnom, hogy valaki

(17+6 )

2013. szeptember 4., szerda

A Moly tetovált lánya

Egyszer egy moly, mikor még csak 3 tetoválásom volt, azt mondta/írta: Te vagy a mi tetovált lányunk.
Ez jólesett, bár most, hogy már 11 bőrfirkám van, még így is biztos vagyok benne, hogy vannak, akiknek ennél több van és molyok. Talán csak nem annyira aktívak. De azért jó tudni, hogy vagyok valaki.

Amúgy, te elgondolkodtál már azon, mije, kije vagy a molynak? Kíváncsi vagyok a válaszokra.:)

Miért tetováltatok? Miért készülök a 12. varratásomra, októberben pedig a 13.-ra?
Mindig is szerettem volna, de soha nem volt együtt az alkalom és anyagiak. Aztán egyszer meghülyültem és elmentem megcsináltatni a jobb csuklómon lévő rózsámat, a srácnak még nem volt szalonja, panelben csinálta a szobájában. Elsőnek jó volt, de utána kifakult és nem is lett olyan szép. Anyu először azt hitte, csak matrica. :D
Miután kidobott a volt párom, arra gondoltam, ha most nem, akkor soha. És így elmentem egy szalonba, ahol amúgy ő is csináltatta az első tetoválását (azóta még 2-t csináltatott, mindegyiket más tetoválóval, de most ne róla beszéljünk), és megcsináltattam a Hollómat (őt számítom elsőnek) a jobb lapockámra, bár beleér a hátam közepébe is :).
Edgar Allan Poe középiskola óta nagy szerelmem, nagyon megfogott a stílusa és a versének hangulata (később pedig a novellái és a többi verse is, amikért rohantam a könyvtárba). Gris Grimly-féle változatban került rám (nagyon szeretem az alkotásait, fantasztikusan rajzol), egy koponyán ülve, és kértem mellé még egy tollat is. Ez szimbolizálja még az írást is, és a versek, könyvek iránti szeretetemet.
A következő alkalommal kijavíttattam a rózsámat (ég és föld!) és kértem az alkalomra egy idézetet A remény rabjaiból. "Hope is a good thing, maybe the best of things, and no good thing ever dies."
Aki ismer, tudja, nálam Stephen King egyfajta isten, nagyon szeretem a műveit és azokat a gondolatokat, amiket a sorok közé rejt el (akarva vagy akaratlanul, de az biztos, hogy ott vannak). Az, hogy ő milyen formában, csomagolásban adja közre a mondandóját, nem csorbítja az értékeit. De most nem King bácsiról írok, az túl hosszú lenne, majd egyszer... Szóval volt ez A remény rabjai. Meg a film. A FILM. És nagyon megérintettek. A remény nekem amúgy is nagyon fontos dolog. Hiszen sokszor csak ez marad az embernek, mikor egyedül fekszik a sötétben, és hiába tudja, hogy a másik szobában is alszanak, ő akkor és ott egyedül van saját magával, a saját gondolataival. Egyedül a család és barátok közt. Az ember abba kapaszkodik, amibe tud. És a remény nagyon sokszor bevált, mint egy Joker lap. Úgyhogy ezért. Így mindig láthatom és mindig erőt meríthetek belőle. Éjszaka pedig elég, ha megérintem a bal tenyeremmel és érzem a szavakat.
Negyeddiként Fakutya vagyis Cheshire Cat került rám (bal lapocka), mert nagyon szeretem az Alice Csodaországbant, a macskákat és való igaz, hogy egy kicsit mindannyian bolondok vagyunk, de másképp nem is érdemes élni.
Pocimra került ezután két cicatappancs (említettem már, hogy imádom a macskákat?), meg szerintem szexi.
Amúgy ezzel buktam le, mert anyu csak a hollómat tudta, meg ugye a rózsát, és nem győztem takarni magam, de lévén tél volt, annyira nem volt nehéz, előre rettegtem a meleg időtől, aztán egyszer túl rövid volt a pulcsim dereka és meglátta. Úgyhogy színt kellett vallanom. Egész jól fogadta ("te nem vagy normális").
Hatodiknak egy Scorpions skorpiót csináltattam a jobb bokám fölé. Egyrészt apum emlékére is, ő szerettette meg velem az igazi (ne vitatkozzunk :D), jó zenéket, egy volt közülük a Scorpions, akiket kicsiként utáltam rettenetesen :D, ma pedig a kedvenceim, kétszer is voltam koncertjükön.
Bal láb, boka felett a következő: egy skót bogáncs, Skócia nagy szerelmem, szeretnék egyszer eljutni oda, talán ez a legnagyobb álmom (ami pénzért megvehető), és hát én is túlélő típus vagyok (remélem), mint a bogáncs, de nem akartam egy snassz gazt, ezért lett keltás motívummal.
Jöhetett a mellkas, balra melltől vállig vonalban denevérek (a madár snassz, a denevérek a sötétet szeretik, sokan félnek tőlük, de ha igazán megismerjük őket, talán rájövünk, nem is olyan rosszak, mint gondolnánk – sokszor érzem, hogy az emberek mást, rosszabbat gondolnak rólam, mert inkább a sötét oldalt szeretem, de ha megismernek, talán rájönnek, szerethető vagyok én is, vagy valami ilyesmi :)).
Egy filmes ihletés a bal csuklómra: a totem az Inception filmből, az álmok miatt (talán nem is fontos, álmodunk vagy ébren vagyunk, a valóságban, hanem az, hogy elérjük, amit szeretnénk, boldogok legyünk, és persze az, hogy higgyünk az álmainkban és soha nem mondjunk le róluk), amúgy háromszor néztem meg moziban, először a volt párommal, utána a volt majdnemsógorral és legvégül egyedül, mert senki nem volt már hajlandó eljönni velem. :D És az Inceptionből van egy limitált kofferes kiadásom, a legdrágább darabja a DVD gyűjteményemnek, pont munkanélküli voltam és tudtam, hogy jönni fog és mivel úgy voltam vele, hogy ez nekem kell, elkezdtem vaterázni és eladni azokat a könyveket, amikre kevésbé volt szükségem (és így kerültem a molyra is, mert nem volt kedvem szinopszisokat pötyögni, hanem rákerestem a neten, honnan tudnék kopizni).
És hát nyilván sort kellett, hogy kerítsek a következőre is. Derekamra (ribancrendszám, csak menőbb fajta) a megfejthetetlen szimbólum, a Ka és Arthur Eld jele a Setét Toronyból, mondhat bárki bármit, nekem King a legjobb, ez a magnum opusa pedig zseniális, látom én is a hibáit, mert bizony van neki, de mégis szeretem, amiatt, amik a sorok mögött s között bújnak meg, ha csak én látom oda őket, hát az sem érdekel, de valami miatt igenis látom ezeket a dolgokat, erről pedig csakis ő tehet, úgyhogy talán mégsem rossz a belső szemem.:) Ezt lehet, majd a későbbiekben még kibővíttetem.
Végül pedig jobb oldalon, átlóg a vállamra/felkarra is cseresznyevirágok faágakkal, az elmúlás jelképe, emlékeztet, hogy minden mulandó, de az igazi dolgok értékesek, rájuk kell igazán figyelni, számomra a szirmok az álmokat is jelentik, minden álmunk elhullik egyszer, valamelyik megvalósul, valamelyik nem, de ha csak egynek is boldog beteljesedése lesz, már megérte.
A következő egy japán stílusú több elemes tetoválás lesz a jobb oldalamra.
A 13. egy pikk formában megírt W'ere all mad here idézet.
Idén ez a kettő a terv jövőre, és ha sikerül leszedetni a hasam bal oldaláról az anyajegyeket, hogy azért a heget valamennyire eltakarja, egy őszi levelek csoportja, amin Dalí elfolyó órája lesz; nem zárkózom el egy esetleges álomcsapdától a jobb combomra, illetőleg a Naprendszertől a balra, már csak a bal felkarra kell valami szépet kitalálni, de szerintem idővel megszületik az is. És még egy Ollókezű Edward ollók sem ártanának. És szerintem be is teltem. :D

Szeretem ezt a kifejezésmódot, ugyan így is csak találgatni lehet, miért vannak az adott dolgok rajtam, de irányadónak nem rosszak. Az, hogy esetleg az emberek emiatt félreismernek negatív irányban... Ezzel nem tudok mit csinálni. Én vállaltam. Aki csak emiatt ítél el és alkot véleményt rólam, őt csak sajnálni tudom.
Van bennem persze egy adag konokság is, hogy anyu még mindig nem képes elfogadni, és csakazértis csináltatok, meg ott van az, ha nagyon pszichologizálni (jesszus, lehet ezt így?) akarunk, hogy a volt párom, amikor elhagyott, nem tudott észérveket felhozni, csak azt, hogy nem megy, és még szeret!, de akkor sem. Így meg, hogy "elcsúfítom" magam, legalább okot tudok adni mindenki másnak, ha nem kellek neki. Nem kell a süket duma, hogy tetszem neki, meg minden, de szerinte nem működne, mert csak. Nem számolok én már nagy szerelemmel, saját családdal, meg úgyis meghalunk, hát én így használom ki ezt a kis földi időmet. Mert az ember egyedül születik, egyedül hal meg és a kettő között is csak magára számíthat. Legalább magammal legyek jóban. Már így is színes vagyok sok helyen, miért állnék le? Kiért?

Hűha, nem akartam ennyire lehúzni a végét, szóval én azért szeretem viselni lelkem árnyalait a bőrömön, meg tudni is kell őket, és ebben legalább jó vagyok.:)







2013. szeptember 2., hétfő

Bogárkák

Avagy régi és új bogaraim, furcsaságaim, esetleg nem tudtad dolgok, idegesíthető szokásaim.

- nem bírok nagy villával, nagykanállal enni, kanálban közepes méret, villában meg kisvilla (desszertes, igen), ha eljutok étterembe, ott is kicsit szoktam kérni
- Győri kekszből csak a szívecskéset eszem, M&M's és hasonló cukorkákból meg csak a zöldet, ha elfogy és felülkerekedik bennem az édességfaló, akkor jöhet a többi is, de itt is van sorrend, pl. ha színes a cucc, akkor ugye zöld, aztán barna, kék, piros, narancs, citrom és a többi (pl. lila)
- ha pasziánszozok, akkor nem mindegy, milyen sorrendben vannak felpakolva (pikk-kör-treff-káró), ha családdal kanasztázunk, ott is ilyen sorrendben teszem egymás mellé az egyforma lapokat
- kiskoromban szétrágtam a gyógyszereket
- a Nolan-féle Batmaneket nem vagyok hajlandó szinkronnal megnézni
- a nutella alá margarint is szoktam kenni
- nekem már örökre Moszkva tér a Moszkva tér
- 1994-5 (?) és 2004 között minden évben tettem el tűleveleket az aktuális Karácsonyfánkról
- minden plüssömnek nevet adok
- minden év augusztus 18-án megnézem a Dirty Dancinget (Patrick Swayze születése napján)
- bírom a gilisztákat, mindig imádtam apuval este, eső után, elemlámpával kutatni utánuk a kertben és összeszedni a másnapi horgászathoz
- szeretek horgászni, focizni, fára mászni, Fradista vagyok, szeretem a sört
- nem tudok biciklizni, úszni (háton megyeget:))
- mindig élőben nézem az Oscar-gálákat
- egyszer megpofoztam a terhes óvónőmet, mert nem akartam oviba menni, anyu mégis elvitt, az a némber meg felvett és megpróbált megvigasztalni
http://moly.hu/karcok/113576 talán az arckifejezést változtatnám cinikus mosolyra, meg pár másikra is lenne most alternatívám, de így is teljesen jó :)
- nem tetszett A harcosok klubja, a Watchmant pedig egyenesen végigszenvedtem, és a Star Wars sem érdekel
- októberben elmondhatom, hogy két év alatt 13 tetoválást csináltattam
- kiskoromban azt hittem, hogy a madártejhez madár kell
- A Jézuskát meg kis kengurunak képzeltem el (mert volt egy ilyenem: http://retronom.hu/files/images/zsebigazolvany.thumbnail.jpg)
- az Arachnophobia megtekintése után nem mertünk nővéremmel se wc-re, se mosdóba menni, mert féltünk, hogy kimásznak a pókok
- a Hullajó után meg a fél éjszakát végigbőgtem és rettegtem (mert természetesen általános (alsó)ban kell az ilyeneket megnézni Freddyvel, Jasonnal és a többiekkel egyetemben)
- régen sok sorozat szereplőjét és szinkronhangját tudtam, ha mondták is a főcím alatt, én is mondtam velük (pl.: Melrose Place, Dallas, Jóbarátok, Savannah, Acapulco H.E.A.T.)
- kicsiként legóból házat építettem szöcskéknek, akiknek letéptem egy vagy mindkét hátsó lábukat, hogy ne szökjenek el, füvet és vizet tettem nekik az ideiglenes otthonukba, utána pedig szépen el is temettem őket a kertben
- 3 éves voltam, mikor Kaposvárra költöztünk, ahol egybenyitható szobáink vannak, ott szoktam átfutni éjszakánként anyuékhoz, miután szekrénysor került oda, akkor is megpróbáltam néhányszor, csak akkor már nem sikerült
- általános 8.-ban osztályfőnökit kaptam, mert pezsgőztünk a többiekkel az osztályteremben, egyik srác a tetőn bontotta ki és a szembeni házból meglátta egy nő, aki betelefonált
- sokáig azt hittem, hogy a Sinus meg a Cosinus valami gonosz manó, mint pl. a Kapanyányimonyók (apu volt ilyen vicces: ha nem leszel jó, jön a Sinus meg  a Cosinus és elkapnak)
- az Egri csillagokat 2 oldal, a Tüskevárat 19 oldal után adtam fel anno
- egyszer eljátszottam egy egész énekkar előtt, hogy nem érzem jól magam és hazakéretőztem - nem voltak nálam kották
- irigylem a régi önmagamat, mikor általánosban egy srác megkérdezte,  miért nem akarok vele járni, én meg közöltem, hogy nem őt szeretem és nem is néz ki olyan jól (amúgy én meg annak nem kellettem, aki tetszett nekem, aki felnőve egyébként meg meleg lett, kár érte)
- mocskos módon makacs vagyok
- kiskoromban gyűlöltem a Scorpionst, főleg a Wind of Change című számát, mert nem tudtam fütyülni (most sem tudok) és idegesített, apu direkt felhangosította én meg fülemre tapasztott kézzel rohantam a lakás legtávolabbi sarkába, aztán megszerettem, de mivel nem akartam, hogy megtudják, így csak álcaként rohantam később, ma pedig a legkedvencebb együttesem és a legkedvencebb dalom, kétszer voltam is koncertjükön, örök élmény
- elég beteg humorom van
- egyszer az egyik cicámra ráadtam egy babamellényt, amit aztán úgy kellett levágni róla, mert levenni már nem tudtam, bele is alig fért
- egy másikra főkötőt és klipszet tettem, sőt, még parfümmel is befújtam (imádták, de tényleg)
- szeretem kifordítani a macskák fülét
- amúgy imádom a macskákat. komolyan.
- kicsiként kék harisnyát húztam a fejemre és azt fontam be, mert épp rövid hajam volt
- talán Zseniális Teknős "halála" volt az első olyan rajzfilmes halál, amikor sírva fakadtam, vagy csak erre emlékszem legkorábbról
- régen meg kellett hámozni nekem a szőlőt és még a magot is kiszedni. azóta megtanultam normálisan megenni
- mikor Mama még Pesten lakott, mielőtt feljöttem volna hozzá nyaralni, mindig megkérdeztem, kipókozta-e a lakást. aztán persze mindig találkoztam velük. -.-
- nem szeretem, ha a kedvenc tálkámból esznek, bögrémből isznak, vagy ha a kedvenc evőeszközeimet használják
- kiskoromban volt egy madaras szalvétám, mindig azt használtam, ha mentünk valahová, mindig kellett vinni
- nem szeretek magamról beszélni

Első körben ennyi.:)